// 2024. október 13., vasárnap // Kálmán, Ede
Traian Băsescu

Amerikai lobbi Tőkés mellett

Mert az mégsem járja, hogy a nagyobbik bukaresti kormánypárt azért büntetné, mert a szólás- és véleményszabadság jogával élt. Na és a restitúcióval sincs minden rendben.

Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe a román elnöknél Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét. A csütörtökön elküldött levél aláírói között van Andy Harris és Dave Joyce a képviselőházi magyar caucus republikánus, valamint Marcy Kaptur, a testület demokrata társelnöke, Mike Coffman, Steve Stivers és David Webster republikánus, valamint Jim McDermott demokrata párti képviselő, és Chris Smith, a szövetségi alsóház globális emberi jogi albizottságának republikánus elnöke, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke.
Érvek sokasága Kerry meggyőzésére

A képviselők arra kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy a román kormánynál, különösen Traian Băsescu elnöknél szorgalmazza Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének meghagyását és az ügyben március 24-én megtartott szenátusi szavazás elutasítását, amely „alapvetően megszüntetné a szólás szabadságát". A politikusok szerint Kerry fellépése azt tükrözné, hogy kész kiállni a szabadság és demokrácia, valamint Romániának a transzatlanti közösség iránti elkötelezettsége mellett.
A legmagasabb román polgári kitüntetésről rendelkező bizottság 2013 novemberében megszavazta: sürgetni fogja a román elnöktől, hogy vonja vissza a Ceaușescu rendszere elleni román felkelés hősének érdemrendjét – emlékeztetnek a levél írói, hozzátéve, hogy e bizottság tagjai között van Constatntin Degeratu tábornok, aki Ceaușescu szövetségese volt és állítólag egyike azon katonai vezetőknek, akik 26, az 1989 decemberi felkelés idején Kolozsváron elhunyt polgári személy haláláért felelősek. Kitértek arra is, hogy Tőkés László püspök, aki az Európai Parlament tagja és volt alelnöke, más elismerések mellett 2009-ben megkapta az amerikai kongresszus által megalapított a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány által odaítélt Truman–Reagan Szabadságérmet.
A képviselők hangsúlyozták, hogy Tőkés László az őt érő személyes fenyegetések és hatalmas politikai nyomás ellenére is folytatja a harcot az emberi jogokért. Hangot adtak véleményüknek, hogy az ellen irányuló hivatalos támadás célja történelmi örökségének és erkölcsi tekintélyének aláásása, ami nem más, „mint egy cinikus trükk, amelyet nagyon komolyan kell venni".
„Romániában kockán forog annak a Tőkés püspöknek a lelkiismereti, vallás- és szólásszabadsághoz való joga, akit széles körben az antikommunizmus, az átláthatóság, az emberi és a kisebbségi jogok bajnokának tartanak" – írták a képviselők, rámutatva, hogy a közép- és kelet-európai diktatúrák negyedszázada a Tőkéshez hasonló személyek bátorságának és elkötelezettségének köszönhetően buktak meg.
Megemlítették azt is, hogy a püspök 2013 júliusában azt sürgette Magyarország miniszterelnökétől, vegyen fontolóra egy olyan támogató megoldást a romániai másfél milliós magyarság érdekében, amely a Dél-Tirol ügyében létrejött osztrák–olasz kompromisszumhoz hasonlít. Ez engedélyezi a széleskörű önigazgatást, sokfelé modellként tekintik az etnikumok közi viták megoldására és a nyelvi kisebbségek védelmére. Ezt a román szenátus többségi szavazással „alkotmányellenes" magatartásnak bélyegezte, ami az amerikai politikusok szerint az intoleráns légkör erősödésének jele, egyben szándékos kísérlet az etnikumok közötti nézeteltérés szítására.

Nem ez egyébként az első eset, hogy amerikai képviselők levélben fordulnak Băsescuhoz Tőkés ügyében, január végén levélben tiltakozott nála a kitüntetés visszavonása ellen Frank R. Wolf republikánus és James P. McGovern demokrata képviselő, az amerikai kongresszus Tom Lantos Emberi Jogi Bizottságának két társelnöke.

A Mikó-ügyre is árgus szemekkel tekintenek
Csütörtöki levelében ugyanakkor a nyolc képviselő azt is kérte Kerrytől, az Egyesült Államok jelezze a román félnek, hogy figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának kérdését, valamint a Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen május 29-re kitűzött tárgyalást. Reményüket fejezték ki, hogy az amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok nevében sürgetni fogja az egyházi javak régóta esedékes visszaszolgáltatását és a vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartását. A képviselők jelezték azt is: tájékoztatást várnak az általuk kifogásolt ügyekben elért haladásról.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”
Főtér

„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”

Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.

Újabb állami tulajdonú villában bukkantak Iohannis számára épített minigolfpályára
Krónika

Újabb állami tulajdonú villában bukkantak Iohannis számára épített minigolfpályára

Klaus Iohannis elnöknek a bukaresti Primăverii negyedben található Vila Lac 3 (Tóparti Villa 3) nevű hivatalos rezidenciáján is van egy háromlyukú minigolfpályája, nem csak a Fekete-tenger partján fekvő Neptun üdülőhelyen található nyári rezidenciáján.

Elkaszálták Șoșoacă elnökjelöltségét, mire az összes párt a védelmébe vette a demokráciát
Főtér

Elkaszálták Șoșoacă elnökjelöltségét, mire az összes párt a védelmébe vette a demokráciát

Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.

Házkutatások és drogfogás Gyergyó térségében
Székelyhon

Házkutatások és drogfogás Gyergyó térségében

Több házkutatást is tartott Gyergyószentmiklós térségében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kábítószer birtoklás és -kereskedelem megalapozott gyanújával. Két fiatalt őrizetbe vettek.

Zsinagógát, templomot, mecsetet érhet támadás Romániában az amerikai nagykövetség szerint
Krónika

Zsinagógát, templomot, mecsetet érhet támadás Romániában az amerikai nagykövetség szerint

Figyelmeztetést bocsátott ki az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége pénteken este, amelynek értelmében templomot, mecsetet, zsinagógát érhet támadás Romániában.

Új toronyházak építése kezdődött el Csíkszeredában
Székelyhon

Új toronyházak építése kezdődött el Csíkszeredában

Újabb csíkszeredai lakóövezet van kialakulóban, ahol több mint harminc év után ismét toronyházak épülnek. A Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában a Fortuna Residence nevet viselő lakópark első tömbházának alapozása elkezdődött.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.