Ma Marosvásárhelyen nagyon sokszor hangzott el az autonómia szó. Együtt ülésezett ugyanis az SZNT és az EMNT.
Állampolgári kezdeményezéssel kívánja a román parlament elé terjeszteni Székelyföld autonómiastatútumának a tervezetét a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A két szervezet szerdai marosvásárhelyi együttes ülésén közös bizottság létrehozásáról döntöttek, mely a parlament elé terjeszti a székelyföldi autonómiatervezetet. A bizottságba Tőkés László EMNT-elnök és Izsák Balázs SZNT-elnök mellé mindkét szervezet hat-hat tagot delegált, és felkérték az erdélyi magyar pártokat, hogy ők is delegáljanak egy-egy küldöttet.
Izsák Balázs elmondta, azért kényszerülnek az állampolgári kezdeményezés eszközével élni, mert az RMDSZ felkért képviselői nem nyújtották be újra az SZNT autonómiatervezetét a parlamentben. Az SZNT az ülésen közvitára bocsátotta az autonómiastatútum-tervezet kiegészítését. Izsák Balázs elmondta, az RMDSZ autonómiastatútuma szembesítette azzal, hogy az SZNT tervezetéből hiányzik a székelyföldi igazságszolgáltatási intézményrendszer struktúrája, ezt igyekeznek pótolni.
Az EMNT és az SZNT közös nyilatkozatban fejezte ki, hogy a májusban elfogadott zászlótörvényt korlátozó jellegűnek tekinti, kijelentették, ragaszkodnak a szimbólumaikhoz, és arra buzdították a székelyföldieket és a partiumiakat, hogy használják szimbólumaikat.
Az EMNT és az SZNT vezetői egységes fellépés szükségességét hangsúlyozták az együttes közgyűlésen. Tőkés László, az EMNT elnöke arra emlékeztetett, hogy a két szervezett együtt indult 2003-ban, és évtizedes megosztottság után jutott el újra az összefogáshoz. Úgy vélte, ma az EMNT és az SZNT jeleníti meg hitelesen azokat az autonómiatörekvéseket, amelyeket 1992-ben az RMDSZ fogalmazott meg, de amelytől az RMDSZ azóta eltávolodott.
Izsák Balázs SZNT-elnök arra biztatta a két közgyűlés tagjait, hogy fogadják meg: nem fogják megengedni a román államnak, hogy a Székelyföldet olyan közigazgatási egységbe kényszerítse, ahol a magyarok aránya alig 30 százalék.
Az ülést levélben köszöntő Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke úgy vélte, hogy az EMNT és az SZNT az egész Kárpát-medencei magyarság számára mutat példát összefogásból.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke köszöntésében úgy vélekedett, az autonómia képviselőit összegyűjtő két szervezetet az értékek és a jövőbe vetett hitük tartja össze, nem pedig a Bukarestben megszerezhető zsákmány.
Fotó: Székelyhon
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.