// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Alattomos trükkel vágták ki az aradi vértanúk emlékfáit Borossebesen

// HIRDETÉS

Az önkormányzat arra hivatkozva végezte ki őket, hogy veszélyesek a viharok miatt. Amiben igazuk is lehetett, hiszen a procedúra idejére a csendőrséget is kivezényelték.

A veszélyes viharokat ürügyül használva kivágatta a borossebesi önkormányzat az Arad megyei település központjában a tizenhárom aradi vértanú emlékére ültetett tölgyfák közül azokat, amelyek még megérték a 2017-es esztendőt.

A Nyugati Jelen beszámolója szerint a vasárnap tombolt szélvihar a Borossebes központjában lévő parkban is tetemes károkat okozott. Az impériumváltás előtt a 13 aradi vértanú tiszteletére, köralakban ültetett tölgyfák közül a még álló hatból egyet ledöntött. A többit, a veszélyességükre hivatkozva, a városvezetés egyszerűen kivágatta, méghozzá akkora elővigyázatossággal, hogy a munkálatok idején a helybeli csendőrség őrizte a helyszínt.

Faragó Péter parlamenti képviselő, megyei RMDSZ elnök megpróbálta megmenteni a megmaradt 5 tölgyet, ezért telefonon beszélt Gheorghe Feieş polgármesterrel, aki azt mondta: a park fái az Erdészeti Hivatal hatáskörébe tartoznak, ezért nem sokat tehet értük.

A Nyugati Jelen azonban megtudta: a városka parkjában lévő fák a helybeli polgármesteri hivatal hatáskörébe tartoznak, a kivágáshoz azonban szükség volt az Erdészeti Hivatal engedélyére. Eszerint a városvezetés kihasználta a szélvihar által végzett pusztítást, ami viszont a hat tölgy közül csak egyet tudott ledönteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult
Krónika

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult

Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro