… ha valaki Astra Zenecával akar oltakozni, ne törje magát, a gyógyszer eltűnik a piacról… és Ciolacu úr szerint az irdatlan nagy államadósság miatt, na ki a hibás? A PNL-sátán, nem is szabad rá szavazni!
Egy ideig megfeledkezhettünk (hála a Jóistennek!) a rebellis konstancai főpópáról, Teodosie érsek úrról. Tényleg, alig szóltak róla hírek, pedig korábban mennyi rossz fát tett a tűzre! (Tessék csak nézni, itt, itt, itt meg itt, például.)
Na de most ismét bekerült az újságba a püspök. De nem annak kapcsán, hogy bűnt követ el az az ortodox hívő, aki történetesen katolikus templomban imádkozik. Hanem azért, mert a DNA bíróság elé állíttatta Teodosie mestert, mégpedig korrupció okán. A vád szerint 2023 nyarán a püspök úr 160 000 lejt ígért egy vállalkozónak (a zsebébe), ha az illető szerez a vallásügyi tárcától 800 000 lejt, egyes konstancai egyházi ingatlanok tatarozására. A DNA azonban történetesen résen volt és most az ügy megjelent a konstancai bíróság honlapján. Egyelőre konkrét dátum nélkül.
Persze, jó tudni, hogy a DNA már próbált egyszer fogást találni Teodosie úron, még 2017-ben, akkor viszont az imák (vagy a kapcsolati háló, ki tudná megmondani?) megmentették az érsek irháját.
Biztos sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor a mindennapi halandók arról vitáztak (többek között), hogy Pfizerrel, AstraZenecával vagy épp Modernával oltakoznak.
Nos, azok az idők elmúltak, most már a Covid egy légúti megbetegedés a sok közül, de érthető módon az oltások szükség esetén továbbra is hozzáférhetők. Na de aki az AstraZenecát választaná (maga az oltás neve Vaxzevria), ne törje magát: a brit gyógyszergyár bejelentette, világszerte visszavonják a Vaxzevria oltást a piacról. Kész, ennyi volt.
Hogy miért? Nyilván több okból kifolyólag: a gyár adatai szerint az oltás iránt az utóbbi időben nemigen volt kereslet (magyarán, már nem dőlt a lé az eladásokból). Aztán ott van az is, hogy ritka esetekben bár, de az oltást követően trombózisos szövődmények jelentkeztek a pácienseknél. (Annak ellenére, hogy a statisztikai elemzések szerint a mellékhatások gyakorlatilag elhanyagolhatóak voltak a gyógyhatáshoz képest.) És végül, de nem utolsósorban: az oltás kapcsán az AstraZenecának jó pár pert is akasztottak a nyakába, amelyek szintén nem kedveznek az üzletmenetnek.
Tehát: ennyi volt, kösz, AstraZeneca, béke flakonjaidra!
Egyre közeledik a hazai választási maraton. És értelemszerűen egyre nő a nem túl barátságos politikai kecseszkecsken-meccsek hőfoka. Szinte bármit kérdezhet egy újságíró egy politikustól, úgyis az lesz a válasz, hogy az ellenpárt inkompetens, amatőr, anyaszomorító stb.
Most például azt találták kérdezni Marcel Ciolacu miniszterelnöktől (teljesen jogosan), hogy is magyarázza az elképesztő méretű államadósságot (a GDP több mint 52 százaléka). Na és akkor találják ki, mit válaszolt Ciolacu mester:
a. A nemzetközi helyzet fokozódik, háború van, energiaválság, infláció, nehéz jól lavírozni egy kis ország kormányának ilyen helyzetben.
b. Őszinte leszek: elkúrtuk!
c. A PNL a hibás! Mindenért!
Nos, aki esetleg az a. vagy a b. válaszra voksolna, tévedne. Mert Ciolacu úr mindenért a Florin Cîțu-vezette kormányt hibáztatta, továbbá megnyugtatta a kedélyeket, hogy a PSD kormány áldásos tevékenysége következtében az államadósság a GDP 48–49 százalékára fog süllyedni. Tetszik érteni, ugye? Ne szavazzon senki a PNL-sátánra!
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.