Most próbálják kideríteni, honnan érkezhetett.
Valóban katonai drón az a repülőalkalmatosság, amelyet még vasárnap este talált egy helybeli a Beszterce-Naszód megyei Nagydemeter közelében – erősítette meg Vasile Dîncu védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a kisméretű, legfeljebb egyméteres szárnyfesztávolságú drón szovjet gyártmányú, és 1989 után kivonták a forgalomból – ennek ellentmondani látszik, hogy hasonló, Orlan-10-es drónokat az orosz hadsereg a mai napig használ. Dîncu szerint egyes közösségi oldalakon már elterjedt, hogy robbanószert is hordozott – ezt azonban határozottan cáfolta, és
Azt is elmondta, hogy amikor először hírt kapott egy ismerősétől a drónról – mivel ő maga is a közelből származik -, azt hitte, csupán a helyi repülőmodellezők tréfájáról van szó. Kiderült azonban, hogy nem az: a rendőrség, a hírszerzés és a hadsereg is megvizsgálta a szerkezetet, és megerősítették, hogy orosz katonai drónról van szó. Ez a típus azonban kizárólag felderítésre alkalmas, és mivel régi, a mai informatikai rendszerekre is nagyon nehéz rácsatlakoztatni. A miniszter szerint már felvették a kapcsolatot az ukrán illetékesekkel, mivel egyértelműnek tűnik, hogy a drón ukrán területről érkezett. Az ukrán hatóságok ennek nyomán most megpróbálják kideríteni, honnan indíthatták. Az bizonyos, hogy valahonnan a határ közeléből, mivel
Dîncu amúgy azt sem zárja ki, hogy orosz akcióról van szó: azért küldték be Románia légterébe a drónt, hogy félelmet keltsenek a lakosság körében, elrettentsék a szomszédos országokat attól, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának, ezzel pedig éket verjenek a NATO-szövetségesek közé.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.