// 2026. november 7., szombat // Rezso

A városalapító Szent László helyett Ferdinánd király „trónol” majd a váradi főtéren

// HIRDETÉS

De két magyar szobrot is állítanak kárpótlásul.

Ha még reménykedett volna bárki is, bizonyossá vált: nem lesz Szent László-szobor Nagyvárad főterén. Hiába hívják Szent László térnek, a városalapító helyett Ferdinánd román király szobra uralja majd a városközpontot. A jövő esztendő kétségkívül a szoborállítások éve lesz a Körös-parti városban, Ilie Bolojan polgármester hétfői sajtótájékoztatóján sorolta fel, ki mindenkinek állítanak emléket a centenárium – és nem csak – apropóján.

Akik közül a legelőkelőbb helyet kétségtelenül az első világháború idején uralkodó Ferdinánd román király kapja, visszatérhet oda, ahol már életében állt a lovasszobra: a főtérre. Az emlékmű 1924. november 21-én történt avatásán felesége, Mária királyné és fia, Károly trónörökös is jelen volt.

Ferdinánd király akkor is Szent Lászlót taszította le a „trónról”,

a főtéri emlékművét ugyanis azután állíthatták fel, hogy a városalapító 18 mázsás bronzszobrát egy évvel korábban eltávolították onnan. Az, hogy Szent László király főtéri szobra mennyire kiemelkedő jelentőségű a váradi magyarság számára, mi sem bizonyítja jobban, minthogy évek óta harcol azért, hogy visszakerülhessen.

De a szimbolikus térfoglalást ezúttal is Ferdinánd király nyeri, derült ki Ilie Bolojan kijelentéséből. A polgármester a hétfői tanácsülésen az RMDSZ-frakció felvetésére kijelentette: nem téma, hogy Szent László szobra a főtérre kerüljön, mivel már eldőlt: a vár bejáratánál áll majd. Ferdinánd király Szent László korábbi vetélytársát,

Mihály Viteazult is kiütötte a nyeregből,

szobrát elköltöztetik a főtérről. A vajda új lakhelye a korábbi tervektől eltérően nem az egykori Olaszi temető lesz, hanem a Szakszervezetek Művelődési Háza és az új ortodox katedrális közötti betonplacc, melyet teresítene a városvezetés.

A váradi főtér valóságos szoborparkká válik, ide kerül még két román személyiség, Roman Ciorogariu ortodox és Radu Demetriu görög katolikus püspök szobra a két felekezet székhelye, a Holdas templom, illetve a Szent Miklós katedrális elé. Utóbbi közelébe kap helyet Iuliu Maniu szobra is, melynek felállítására már megvannak az engedélyek és az öntése is elkezdődött.

De magyar személyiségnek is lesz szobra a város főterén:

a városháza előtt vagy annak közelében állítanak emléket a várost a múlt század elején igazgató polgármesternek, Rimler Károlynak. Aki érdemein kívül annak köszönheti a megtisztelő helyszínt, hogy Ilie Bolojan példaképének tekinti – ő is a városépítő elöljáró szerepben kíván tetszelegni. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy képét a centenáriumi, városnapi parádén is kiaggatta a városházára, de irodáját is úgy rendezné be, ahogy Rimler idején kinézhetett.

Rimler Károly arcképe román zászlók tengerében a városháza homlokzatán október 12-én, a város napján. Fotó: Balogh Levente

A másik magyar személyiség, aki munkásságával kivívta a polgármester tiszteletét, ifj. Rimanóczy Kálmán építész, akinek sok köz- és magánépületet köszönhet a város, többek között a városházát, a nemrég felújított Moskovits Miksa-palotát vagy a két hónapja leégett görög katolikus püspöki palotát. A 42 évesen elhunyt építész nemcsak szobrot, teret is kap a belvárosban, a Barátok temploma előtt kialakítandó terecskét neveznék el róla, mivel az itteni kriptában temették el.

A felsorolt hat szobrot a tervek szerint 2019-2020-ban helyezik ki a város költségén. Bolojan szerint mindenféle történelmi áthalláson túl közös jellemzőjük, hogy olyan személyiségeknek állítanak emléket, akik sokat tettek Nagyváradért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro