A magyar diákoknak ismét románul kellene tanulniuk az ország földrajzát és történelmét, ha jelenlegi formájában lépne életbe a régi-új tanügyi törvénytervezet.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter kedden a Hotnews.ro hírportálnak elmondta, hogy a szenátus oktatási bizottságának, a tanügyi szakszervezeteknek és diákszövetségeknek megküldött tervezetet öt évvel ezelőtt készítették a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, és azt a szaktárca még nem egészítette ki saját javaslataival.
A miniszter rámutatott: erről a tervezetről beszélt, amikor egy hónapja bejelentette, hogy új oktatási kerettörvény készül, amelyet júniusban bocsátanak közvitára. Cîmpeanu rámutatott:
de azt munkaanyagnak tekinti és honlapján is közzé fogja tenni. A médiában arról indult vita, hogy a tervezet szerint felvételit rendeznének az olyan gimnáziumok, ahol túljelentkezés van, és visszakerülne az óvodákhoz az iskola-előkészítő osztály.
Király András, a kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek megerősítette, hogy ez nem a szaktárca tervezete, de rámutatott: elfogadása esetén csak az általános iskola alsó tagozatán lehetne idegen nyelvként oktatni a román nyelvet, az ország földrajzát és történelmét pedig ismét románul kellene tanítani a felső tagozaton és a középiskolában.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a szenátus oktatási szakbizottságának tagja a Transindex.ro hírportálnak elmondta:
Úgy vélte: a jövő évi parlamenti választások előtt nem lesz új tanügyi törvény, valószínűbbnek tartotta, hogy az azt követő, stabilabb parlament vállalkozik majd erre a munkára. Leszögezte: odafigyelnek rá, hogy az anyanyelvi oktatási jogok ne csorbuljanak.
A 2011-ben az akkori jobbközép kormánytöbbség által elfogadott tanügyi kerettörvény bővítette a kisebbségek oktatási jogait, ám a jogszabály egyes – a magyarságnak fontos – rendelkezéseit nem sikerül a gyakorlatban is érvényesíteni. Az akkori törvényt sok tekintetben kifogásoló, időközben hatalomra került szociáldemokraták eddig sürgősségi kormányrendeletekkel próbálták saját elképzeléseikhez igazítani az oktatási rendszert, most azt hangoztatják, hogy a sok változást és a szakma elvárásait egy új oktatási kerettörvényben kell összehangolni.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.

Erdélyt elborította a hó, szünet nélkül dolgoznak az áramellátás helyreállításán és a hegyen bajba kerültek mentésén. Egy év alatt komoly mértékben nőtt az illegálisan birtokolt fegyverek száma, a rendőrség közzétette a statisztikát.

A Moldvai Köztársaságnak adományozza régi városi buszait a kolozsvári városháza. Banki alkalmazott segítségével vesztette el megtakarításait egy Olaszországban dolgozó román nő.