// 2026. május 23., szombat // Dezső

A székely megyék társulásával épülhet meg a brassói reptér

// HIRDETÉS

A kifutót még a héten átadják, ám nincs elég pénz a légikikötő befejezéséhez. Hargita és Kovászna megye számára egyaránt hasznos lenne a beruházás.

Elkészült a Brassó–Vidombák-repülőtér kifutópályája, a további beruházásokra a székelyföldi önkormányzatok partnerségére is számít a Brassó megyei közgyűlés. A kifutópályát október 3-án avatják, egy közepes méretű repülő száll majd fel róla – jelentette be Aristotel Căncescu, a Brassó megyei önkormányzat elnöke. Az általa vezetett intézménynek még ötmillió euró áll a rendelkezésére, hogy a pálya körüli infrastruktúrát kiépítse, ám ezzel a reptér csak 70 százalékban lesz kész. További 20 millió euróra lenne szükség a terminál megépítésére, egymillióba kerül az irányítótorony, és még két-három millió euró a kivilágítás. Ugyanakkor még ezzel sem lenne teljesen befejezve a projekt, hiszen még sok felszerelésre lenne szükség a működtetéséhez, mondta a brassói politikus.
A további beruházásokat a Repülőterek Országos Társasága, vagyis az otopeni-i nemzetközi repülőtér üzemeltetője fedezné, erről szóban már voltak egyeztetések – közölte továbbá Căncescu. A tárgyalások az állami tulajdonban levő társasággal egyébként akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy az otopeni-i reptér egyik kifutópályáját felújítás miatt lezárják, és az ezen lebonyolított forgalmat a konstancai vagy a brassói repülőtérre tudnák átirányítani. Brassó jobb megoldásnak tűnik, mert közelebb van Bukaresthez, mint a tengerpart, másik előnye, hogy a napokon belül befejezett kifutópályája Bukaresten kívül az egyetlen az országban, amelyre Boeing 737-es és Airbus 320-as repülők is landolhatnak.
A Brassó megyei önkormányzat hivatalos levélben fordult a Repülőterek Országos Társaságához, felajánlva az együttműködést.
A brassói önkormányzat a társaság hivatalos válaszára vár, hogy elkészítsék a társulási szerződés tervezetét. „Valószínű, hogy közvetlen társulás jön létre, de nem kizárt, hogy ebben részt vesz Vidombák városa, valamint Kovászna és Hargita megye. Ugyanakkor Brassó város önkormányzata is beléphet, a város vezetői már jelezték, hogy részt vennének a reptér további építésében” – jelezte a napokban Mihai Pascu, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a Krónikának elmondta, várják a hivatalos megkeresést, hiszen elsődleges fontosságúnak tartják a vidombáki repülőtér megépítését.
Kép: www.economica.net
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro