Nicola Sturgeon skót miniszterelnök még konzultálna egyet, mielőtt a parlament elé terjeszti a függetlenségi törvénytervezetet.
Társadalmi konzultációt kezd a jövő héten a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazás lehetőségéről – közölte csütörtökön Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.
A kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) Glasgowban rendezett éves kongresszusának nyitónapján felszólalva Sturgeon bejelentette: a kormány új törvénytervezetet állított össze a referendumról, de ezt egyelőre csak konzultációra bocsátja, és még nem terjeszti az edinburghi parlament elé.
A skót kormányfő közölte: a szándék az, hogy Skóciának módja legyen újból fontolóra venni a függetlenség kérdését, mielőtt az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót.
Skóciában két éve tartottak már népszavazást a függetlenségről, akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt.
A brit EU-tagságról június 23-án rendezett referendumon országos átlagban szűk többséggel, 51,9 százalékkal a kilépést pártolók győztek, ám Skóciában a választók 62 százaléka a bennmaradásra szavazott.
Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy ismét napirendre került Skócia függetlenné válásának kérdése, mivel Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére „kirángassák” az Európai Unióból.
Ez komoly konfliktust vetít előre Londonnal, mert a Theresa May vezette brit kormány hallani sem akar Skócia függetlenségéről.
Ráadásul a legutóbbi közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a skóciai függetlenség támogatottsága nem nőtt számottevően a skót választók körében a brit EU-tagságról rendezett népszavazás óta sem.
Mindemellett a gazdasági környezet is jóval kedvezőtlenebb, mint az előző skóciai függetlenségi népszavazás idején volt. A skót kormány akkoriban jelentős részben az északi-tengeri olajkitermelés adóbevételeire alapozta költségvetési terveit arra az esetre, ha a választók az elszakadás mellett döntenek, és az államháztartás bevételi becsléseit 110 dolláros olajár-prognózisra építette, jóllehet a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti árfolyama jelenleg alig haladja meg az 50 dollárt.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Meghosszabbították 2026. december végéig a villanyszámla-támogatási programot – tájékoztatott pénteken az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.

… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.

A kormányfő számolt a technikai recesszióval, Sorin Grindeanu szerint szégyen, hogy ide jutottunk. Idén átlépi a 100 ezret a forgalomba helyezett elektromos és hibrid autók száma Romániában.