// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

A román zászló elszállt Sepsiszentgyörgyön, a székelyek maradtak

// HIRDETÉS

Vérkomoly performansznak szánták a patrióták, mégis kicsit gyermeknapi hangulata lett a dolognak.

Amint arról beszámoltunk, A Nép Útja (Calea Neamului) nevű nackóromán szervezet vezére, Mihai Tîrnoveanu pár nappal ezelőtt bejelentette: a nemzeti lobogó ünnepnapján (június 26., idén vasárnap) sárkányt óriástrikolórt fognak eregetni Sepsiszentgyörgy kellős közepén. Hogy miért pont ott? Hát mert ott kell ilyen performanszokat csinálni, ahol a legnehezebb románnak lenni a rétor szerint, vagyis Székelyföld szívében.

No, eljött az ominózus vasárnap és eljöttek a zászlóeregetők is. A trikolór szépen felemelkedett és tovaszállt. A pár tucatnyi ünneplő pedig örvendezett. Az eseményről Tîrnoveanu mester meg is emlékezett egy Facebook-bejegyzésben.

A derék patrióta arra a legbüszkébb, hogy (tudomása szerint) ez volt az első ilyen (értsd, mélyromán) akció a város főterén, ahol általában a magyar polgártársak szoktak összegyűlni. A mondatból árad a térfoglalás szülte büszkeség (akkor is, ha nem ez volt az első ilyen akció).

Érdekes mozzanata volt a performansznak hogy megjelent pár abszolút átlagos állampolgár (nemzeti jelképes egyenpólók, egyeseken katonai bermuda, olyan is akadt, aki kendőt kötött az arca elé, nyilván kovid-szorongásban szenved, esetleg fényérzékeny a lelkem), akik szintén egy jókora trikolórt mutogattak, amelyen viszont volt egy katona (román, nyilván), aki egy sarló-kalapácsra tapos épp, alatta pedig a felirat: Budapest 1919. Ez azért érdekes (és nyilván rohadtul nem provokáció, tetszik érteni, ennek a piknikező polgári társaságnak ez a heppje – amúgy a NOI, azaz Nép, Becsület, Identitás csoportról van szó), mert Budapest román hadsereg általi 1919-es elfoglalása tudtunkkal valamikor augusztus elején történt, semmiképp sem június végén. Na de ha valaki szenvedélyes bélyeggyűjtő, lehet-e őt azért kritizálni, hogy mindenhol mutogatja a bélyegeit? Ugye, hogy nem.

A derék ünneplők a performansz végén egy szivárványt is lefotóztak, feltehetően abban az irányban, amerre a lufikra kötözött trikolór is elszállt. A képeket nézve igazi gyermeknapi ünnepségre emlékeztet ez a vérkomolynak szánt akció. Az is igaz, hogy aki felnőttként ilyeneket csinál, azt tudományos berkekben (és nem csak) infantilisnak szokták nevezni.

Na de mindegy is, a lényeg: a román zászló elszállt, a mélyromán polgártársak és katonás bélyeggyűjtők is szépen eltűntek a térről. A székelyek pedig ott maradtak.

https://www.facebook.com/mihail.s.tarnaveanul/posts/396060439221965

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro