// 2026. október 12., hétfő // Miksa

A román parlament ezzel pályázhat a hülyeség aranyfokozatára

// HIRDETÉS

Találja ki, hány kutyája lehet ezután egy juhásznak! A komoly pásztori múlttal rendelkező mioritikus parlament döntése szerint.

A dolog úgy kezdődött, hogy a romániai vadászok panaszkodtak, miszerint a juhászok hű ebei megzabálják a nyulakat meg az őzeket, és akkor ők mire lövöldöznek, ha eljön az idénye.

A gyors határozatairól világhíres román parlament – amely, ugye, már minden égetően fontos kérdést megoldott – azonnal vette a panaszlapot és intézkedett. A szenátor és képviselő urak (akik nyilván pont úgy értenek a juhtenyésztés, mint a vadászat rejtelmeihez – nem, utalni sem akarunk arra, hogy a vadászlobbi kicsit erősebb lehet, mint a juhász) megszavazták a vadászati törvény módosítását, amelynek ez a lényege:

Ha juhász vagy és síkságon legeltetsz, egy ebed lehet. Ha dombokon legeltetsz, akkor kettő. Ha hegyekben legeltetsz, akkor három.

A módosítást odalőtték Klaus Johannis elnöki asztalára, ő pedig, mindenki legnagyobb meglepetésére, ki is hirdette. Tehát, aki büszke csobánnál egy, két, illetve három kutyánál (legeltetési hely szerint) többet talál az ebszámoló ellenőr, akár 1.500 kemény lejre is büntethető. Szép! 

Ma reggel aztán Románia minden juhásza vakarta a fejét. Mert egyrészt ott van az a probléma, hogy egy, két vagy három eb talán mégsem elég egy több száz fős juhnyáj őrzésére. Főleg olyan helyeken, ahol farkas és medve is jár.

Aztán az a másik probléma is felmerült, hogy oké, síkságon legeltet a juhász, és van hat kutyája. Mi a francot csináljon a maradék öttel? Lője le? Akkor elviszi az ördög, meg az állatvédők. Kergesse el? Há’ de akkor még nagyobb kárt tesznek a vadász urak által féltve őrzött vadállományban.

Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter (tudják, a kürtős kalácsos) szintén sokkos állapotban van. Mint mondja, reméli, hogy újratárgyalható az ügy. És hogy felébred ebből az abszurd rémálomból. 

Szóval, ez a helyzet. Nincsenek szavaink.

Fotó: replicahd.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro