// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Bűn és bűnhődés

A román csendőrség megbüntette Ladót, de a hajrángató fotóst is

Mindkettőjüket 500 lej pénzbírsággal sújtották.

A román csendőrség hivatalból indított eljárást a tusványosi Orbán-beszéd alatt a magyar miniszterelnököt kifütyülő Ladó Andrea, illetve az őt bántalmazó fotós ellen, a médiában megjelent felvételek alapján, tájékoztat a Hír TV.

„Egy szervezett közgyűlés szándékos megzavarása vagy a szándékos felbujtás a román törvények értelmében kihágásnak számít, a pénzbüntetés ötszáz lejtől egészen ötezer lejig terjed. Két személyt büntettünk meg, mindketten valamilyen módon megzavarták a közrendet. Az érintetteknek 15 napig jogukban áll fellebbezni a büntetés, illetve a kiállított jegyzőkönyv ellen”, mondta Suciu Gheorge, a Hargita megyei csendőrség szóvivője.

Mind Ladót, mind a fotóst 500 lej pénzbírsággal sújtották. A hírek szerint Ladó családja már ki is fizette a büntetést.

A csendőrséghez hasonlóan a csíkszeredai rendőrség is hivatalból indított eljárást a médiában bemutatott felvételek alapján. „Mi közrend  megzavarásának gyanúja miatt kezdtük el a nyomozást, a vizsgálatokat azon személyek ellen indítottuk el, akik bármilyen módon megzavarták a közrendet, legyen az testi sértés elkövetése vagy bármilyen olyan tett, amely sérti vagy meggyalázta egy ember testi vagy lelki épségét. Ez a bűncselekmény pénzbírsággal, illetve három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható” – mondta Incze Miklós, a Hargita megyei rendőrfelügyelőség ügyeletes szóvivője.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro