// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

A rendőrszakszervezet ismét arra gyanakszik, hogy a belügy fel akarja pörgetni a bírságipart

// HIRDETÉS

Nem kicsit gyanús, hogy naponta jelenteni kell a központnak, ki mennyit bírságolt.

Talán még emlékszünk arra, hogy az Europol rendőrszakszervezet tavaly novemberben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes rendőri vezetők utasításba adták a beosztottaiknak, hogy osszanak ki minél több bírságot a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozó rendelkezések megsértése miatt.

Alig telt el három hónap, az érdekvédelmi szervezet ismét arra gyanakszik, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság minden áron fel szeretné pörgetni a bírságipart.

Az Europol Facebook-oldalán közzétettek egy (valahonnan megkaparintott) hivatalos körlevelet, melyben arra kötelezik az összes megyei és helyi rendőrséget, naponta készítsenek jelentést arról, hogy összesen hány bírságot és figyelmeztetést osztottak ki 23 óráig, illetve arról, hogy hány rendőr járőrözött aznap.

Ez az Europol szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy elkezdődött a bírságvadászat, a dokumentum pedig „azt szuggerálja, hogy a rendőrök teljesítményét a begyűjtött bírságok száma alapján kívánják értékelni”. A rendőrszakszervezet a bejegyzésben elítélte az erre irányuló törekvéseket, és abban reménykedik, hogy a kollégáknak sem fog tetszeni, ha egyik napról a másikra bevezetnék a napi normát.

Erről még az is eszünkbe jutott, hogy tavaly egy temesvári rendőrnek például az állásába került, hogy nyilvánosságra hozta, felettesei arra utasították, hogy minél több bírságot osszon ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.