Gyanúsnak tűnő közbeszerzési eljárásokat vizsgálnak.
Ellenőrzést folytat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tevékenysége ügyében. A nyomozó hatóság munkatársai csütörtökön reggel „vesztegzár alá" vonták a teátrum épületét, ahol még késő délután is zajlott a házkutatás. A színház bejáratait csendőrök állták el, akik csak azokat engedték be, akik igazolni tudták, hogy az intézményben dolgoznak.
Nem hivatalos információk szerint a házkutatás Gáspárik Attila színházigazgató irodáját, a személyzeti osztályt, valamint a gazdasági-pénzügyi részleget célozta.
Gáspárik a Transindexnek megerősítette a kivizsgálás tényét, cáfolta azonban, hogy neki vagy valamelyik beosztottjának gyanúsítotti minősége lenne. „Nem vagyok gyanúsított, ahogy más sem. Az ügyészek a színház működését vizsgálják" – nyilatkozta a direktor a hírportálnak.
A DNA csütörtök esti közleményében arról tájékoztatott, hogy egyelőre konkrét gyanúsított nélkül nyomoznak. Az ügyészek azt vizsgálják, történt-e bűncselekmény a 2011-2015 közötti időszakban megkötött közbeszerzési szerződések megkötésekor.
A korrupcióellenes ügyészség eljárása minden bizonnyal az Állami Számvevőszék tavalyi jelentésével áll összefüggésben, amely szerint hárommillió lejjel károsították meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház költségvetését. A pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv erre vonatkozó dokumentumát a demokrata-liberális színekben (ma Nemzeti Liberális Párt, PNL) szenátori mandátumot szerzett Marius Paşcan, Maros megye volt prefektusa hozta nyilvánosságra tavaly márciusban.
A felsőház kulturális bizottságának alelnöke szerint a számvevőszéki ellenőrzés súlyos törvénytelenségeket tárt fel a teátrum háza táján. A színház épületének felújítása során például állítólag indokolatlanul magas tiszteletdíjat fizettek ki a kivitelező Izorep Kft.-nek 2005 és 2013 között.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.