// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

A magyarországi kvótarefendum kampánya az erdélyi kedélyeket is borzolgatja

// HIRDETÉS

Ki ellene, ki mellette, de senkit sem hagy hidegen a migránsok kvóta szerinti elosztásáról szóló hétvégi népszavazás.

Ahogy közeledik a magyarországi kvótareferendum napja, a kampány Erdélyben is egyre hangosabb, és a menekültekről/migránsokról szóló vitáktól visszhangzik a közösségi média is.

Korábban a magyar kormány kampányához csatlakozva az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Kara és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is arra buzdította a magyar állampolgársággal is rendelkező híveit, hogy szavazzanak nemmel a népszavazáson. Ugyanezt az álláspontot képviseli Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

„Nemre” biztat az elmúlt hétvégén ülésező Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) határon túli tíz politikai és civil szervezete: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Közösség Pártja, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, valamint a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége is.

Azok a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyiek, akik szavaznának a kvótareferendumon, október 1-ig adhatják le a levélvoksukat Magyarország külképviseletein és a demokrácia-központokban. Részletekről a valasztas.hu honlapon lehet tájékozódni.

Az elmúlt hetekben azok is hangot adtak a véleményüknek, akik úgy vélik: az erdélyieknek, partiumiaknak „igennel” kell voksolniuk, esetleg távol kellene maradniuk a szavazástól, vagy érvénytelenül kell szavazniuk.

Publicisztikai írások születtek a menekültek védelmében, ugyanakkor egy Facebook-kampány is indult, melynek célja megmutatni: „Erdély emberséges, itt olyan magyarok élnek, akik nem értenek egyet a népszavazással, mert tudják, mi a különbség a menekült és a terrorista között.”

Bár Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyíltan nem szólalt fel egyik oldal mellett, illetve ellen sem, Markó Béla költő, író, volt RMDSZ-elnök a Népszavának nyilatkozva fejtette ki, „nem feltétlenül jó, ha mi tömegesen mondunk véleményt arról, ami nem minket érint”. Markó ehhez még hozzáteszi: „Erre persze, lehet az a válasz, hogy a menekültkérdés vagy akár más is,így vagy úgy bennünket is érint, de én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Meg aztán, ami ebben a történetben a legszomorúbb, az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?”

Mindemellett az erdélyi/partiumi városokban az elmúlt hétvégén megjelentek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellenkampányplakátjai is. Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Nagyváradon, Kolozsváron és a legtöbb székely városban készültek fotók a viccpárt plakátjairól. Kollégánk a kincses városban, a Györgyfalvi negyedben örökítette meg a „kutyák” falragaszait – már amennyi maradt belőlük. Elképzelhető, hogy nem (csak) a plakátok tartalma, hanem annak nyelve is bántotta sokak szemét, így nem sok maradt belőlük. Szatmárnémetiben egyébként az ellenplakátokat az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács „nemre” buzdító hirdetményeire ragasztották rá.

Így állunk tehát most Tündérországban. Még 6 nap és vége a bevándorlásellenes és -párti kampánynak, addig pedig mindenki eldöntheti, hogyan szavaz – ha szavaz – a kétség kívül mérföldkőnek számító kvótareferendumon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro