// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

A magyarok védőket, a románok kapitányt keresnek

// HIRDETÉS

A román után a magyar labdarúgó-válogatott is pótselejtezőn harcolhatja ki az Európa-bajnoki részvételt, miután utolsó selejtezőmérkőzésén 2-0-ra kikapott Walesben.

Marco Rossi csapatának győznie kellett volna Cardiffban az egyenes ági továbbjutáshoz, ám az erősen tartalékos védelem (Orbán Willy és Kádár Tamás sérülés, Korhut Mihály eltiltás miatt nem játszhatott) számára megoldhatatlan feladat volt a két gólpasszt adó Gareth Bale és és a mindkét gólt szerző Aaron Ramsey megállítása. Ez van, amikor a felcsúti és nicosiai klubokban játszó védők találkoznak a Real Madrid és a Juventus klasszisaival.

„A hozzáállásunk megfelelő volt, harcoltunk, küzdöttünk a mérkőzés elejétől a végéig. Voltak ki nem kényszerített hibáink, nem sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, túl sokan játszottak a saját szintjük alatt. Az ellenfélnél minőségi játékosok szerepeltek, a két gólt szerző Ramseyról tudtuk, hogy jó futballista, de nem tudtunk mit tenni ellene. Ma jobb volt a walesi csapat, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, gratulálnunk kell, még ha fájó is” – kommentálta a mérkőzést Rossi.

A magyar csapat így 12 ponttal negyedik lett az E csoportban, amelyből a horvátok (17) mellett Wales (14) ment tovább, a szlovákok pedig szintén mehetnek márciusban pótselejtezni. Az utolsó négy helyet ugyanis az UEFA a tavalyi Nemzetek Ligája eredmények alapján osztotta ki: a legjobb 16 csapat, amely most nem jutott ki egyenes ágon, küzdhet meg értük.

Mivel a legfelsőbb osztályban csak egy ilyen csapat maradt, a harmadikban pedig hét, pénteken sorsolással dől el, hogy Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia közül ki marad a C ligában Skócia ellenfelének, és melyik három kerül Izland mellé az A-liga ágára.

A pótselejtezőn Romániát már új szövetségi kapitány vezetheti, miután Cosmin Contra a madridi 0-5 után bejelentette lemondását – bár ezzel inkább csak a kirúgását előzte meg. A pletykák Mirel Rădoiról, Gheorghe Hagiról és Dan Petrescuról szólnak, utóbbi volna a legalkalmasabb, bár a Kolozsvári CFR szurkolói aligha örülnének az örökké elégedetlen, mogorva, de remek csapatot összerakó edzőjük elvesztésének.

Az Európa-bajnokság résztvevői: Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Ukrajna, Wales.

A Nemzetek Ligája rájátszás résztvevői:

A liga: Izland.

B liga: Bosznia–Észak-Írország, Szlovákia–Írország.

C liga: Norvégia–Szerbia, Skócia, Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia

D liga: Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

// még több főtér.ro