Számos kifogást sorolnak fel, ami miatt szerintük a hírhedt 13-as kormányrendelet kitalálója nem méltó a Törvényhozási Tanács elnöki tisztségére.
Nem rugózott sokáig a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) a leendő koalíciós partnerének bejelentkező Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) az arról szóló vitán, melyikük támadja meg az alkotmánybíróságon a korrupciós bűncselekmények büntetését enyhítő 13-as kormányrendelet miatt hírhedté vált Florin Iordache megválasztását a Törvényhozási Tanács élére: csütörtökön már be is nyújtották a panaszt a taláros testülethez. Az első és legfontosabb érv a törvénytervezetek előzetes kontrolljára létrehozott testület működéséről szóló törvény homályosságát próbálja kihasználni. A PNL szerint ugyanis Iordachét törvényellenesen választották meg, ugyanis a parlament két házának együttes ülésén csak a jelen levő képviselők és szenátorok többsége, 185 szavazatával választották meg, márpedig a liberálisok úgy értelmezik: a tisztség betöltéséhez az összes képviselő és szenátor támogatása, vagyis 234 szavazat kell. Az alkotmánybíráknak lesz min törniük a fejüket, a törvényben ugyanis az áll, hogy a tanács elnökét az együttes ülésre összeült képviselők és szenátorok többsége választja meg. Vagyis kétféleképpen is értelmezhető, oly sok román törvény szövegével egyetemben. A másik érv, hogy Iordache enyhén szólva sem felel meg a jogszabály azon követelményének, hogy szakmai és erkölcsi hírneve makulátlan legyen – emlékezetes, hogy 2017-ben a 13-as rendelet miatti utcai tüntetések nyomán nem csupán a rendeletet vonták vissza, de őt is kirúgták az igazságügy-miniszteri tisztségből, és azóta is az igazságszolgáltatás terminátoraként tartja nyilván az ellenzéki közvélemény. Kifogásolják a liberálisok azt is, hogy a jelölteket nem hallgathatták meg a parlamenti szakbizottságok, és azt is, hogy Iordache a PSD tagja, holott a vonatkozó jogszabály szerint a Törvényhozási Tanács személyzetének tagjai nem lehetnek párttagok – márpedig a személyzetnek szerintük Iordache is része. Megfontolandó érvek, az alkotmánybírák minden bizonnyal nem vágnak majd egykönnyen rendet a kétértelmű törvényi megfogalmazások erdejében.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.