… megint kisiklott egy vonat, kedves utasok, lehet gondolkodni más útvonalakon… és ha nincs az embernek elég parkolóhelye, de van svádája, fest magának még egyet.
A Tanulók Országos Szövetsége még tavaly decemberben kérte, szüntessék meg azt a szokást, miszerint a tanárok és a diákok külön bejáratokon mennek be az iskolába. Már ahol egyáltalán vannak külön bejáratok. Nyilván roppant fontos ügy ez, tekintettel arra, hogy a hazai közoktatásban minden, de minden egyéb rendszerszintű problémát megoldottak a rátermett miniszterek és egyéb illetékesek. No de ez már csak ilyen: ha beérkezik az ügy, viszonyulni kell hozzá.
A különböző internetes fórumokon azóta is megy a meccs, hogy most akkor jó, nem jó, ha a diákok ugyanazon a bejáraton közlekednek, ahol a tanárok. Ismételjük, ahol van rá lehetőség. Mert nem mindenütt van. Erre a tényre rájött Ligia Deca közoktatási miniszter asszony is. Ha nem jött volna rá, nem nyilatkozta volna azt, hogy a hazai iskolai infrastruktúra eleve nem engedi meg mindenütt azt a luxust, hogy külön tanárkapuk és diákkapuk legyenek. Tehát ilyen alapon nem lehet központilag elrendelni, hogy járkáljanak ki-be. Ezen túl persze jött a lila köd: hogy a tanári tekintély nem attól függ, van-e külön tanári bejárat, meg hogy az oktatás alapja a párbeszéd és a kölcsönös nevelés (bármit jelentsen is ez) kell legyen. Ja, és partnerségnek kell lennie a tanárok és a diákok között, mégpedig a kölcsönös tisztelet alapján.
Magyarán: a minisztérium elmondja a szokásos bullshitet és mossa kezeit. Utóbbit, halkan jegyezzük meg, ez esetben jól teszi.
Épp a minap számoltunk be arról, hogy hiába vérzik száz sebből a hazai vonatközlekedés, az emberek így is vonatoznak. Már ha nem akad el teljesen a vonatközlekedés, például egy szerelvény kisiklása okán. Na és tessék!
Egy magáncég tulajdonában levő tehervonat szép csendben ment a maga útján. Tényleg teljesen véletlen, hogy pont gabonát szállított. Elöl pöfögött a mozdony, utána 35 vagon. És valahol Craiova és Caracal közt valami történt. Hogy mi, még pontosan nem tudni. De a szerelvény a hétfőről keddre virradó éjszaka kisiklott, a hírek szerint 11 vagon sétált le a sínekről, borult fel.
A helyszínre érkezett rendőrség persze megvizsgálta, ivott-e alkoholt a mozdonyvezető, ám a teszt negatív eredményt mutatott. És akkor következett a többi illetékes. Akik most is azt vizsgálják, vajon mi okozhatta a tehervonat kisiklását.
Közben viszont az van, hogy az arra járó vonatok tulajdonképpen nem járhatnak arra, hiszen tele vannak a sínek vagonokkal. Amit ilyenkor tenni lehet: vagy várni, vagy kerülő útvonalakat kijelölni. A CFR időközben be is jelentette, mely vonatok késnek amiatt, hogy jó nagyot kell kerülniük. Nos, jó sok van belőlük. Aki például Bukarestből Temesvárra, Aradra vagy akár Budapestre szeretne utazni (vagy fordítva), az készüljön fel arra, hogy (nem feltétlenül) picit több időt fog eltölteni a vagonban, amíg a sínek újra szabadok és használhatóak lesznek.
A mioritikus haza településein egyre több gondot jelent a parkolás. Hogy miért, annak számos oka van, erre most nem térnénk ki. Viszont arra igen, hogy egyesek milyen kreatív (és pofátlan) megoldásokat találnak ki maguknak, mert hát parkolni kell, és ha másképp nem megy, akkor…
A történet Erdély fővárosából származik. Ahol az egyik lakónegyedben egy polgártárs, akinek a hírek szerint már van két fizetett parkolóhelye, de valamiért kellett neki még egy, lazán festett magának egyet a járdára és kész.
Az egyik szomszéd feljelentést tett a helyi rendőrségen. A rendőrség azt állítja, cselekedett. Viszont a helyzet nem változott. A pofátlan polgártárs továbbra is vígan parkol az álparkolóhelyen. A panaszos polgártársnak pedig azt mondták, nyugodtan folytassa a jelentgetést, és akkor egyszer majd jó lesz.
Apróság ez, gondolnánk, de egészen hű képet ad a hazai demokráciáról.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.