A közoktatási miniszter salamoni döntéssel intézte el a közös iskolai bejárat ügyét…

A közoktatási miniszter salamoni döntéssel intézte el a közös tanár–diák iskolai bejárat ügyét

A Tanulók Országos Szövetsége még tavaly decemberben kérte, szüntessék meg azt a szokást, miszerint a tanárok és a diákok külön bejáratokon mennek be az iskolába. Már ahol egyáltalán vannak külön bejáratok. Nyilván roppant fontos ügy ez, tekintettel arra, hogy a hazai közoktatásban minden, de minden egyéb rendszerszintű problémát megoldottak a rátermett miniszterek és egyéb illetékesek. No de ez már csak ilyen: ha beérkezik az ügy, viszonyulni kell hozzá.

A különböző internetes fórumokon azóta is megy a meccs, hogy most akkor jó, nem jó, ha a diákok ugyanazon a bejáraton közlekednek, ahol a tanárok. Ismételjük, ahol van rá lehetőség. Mert nem mindenütt van. Erre a tényre rájött Ligia Deca közoktatási miniszter asszony is. Ha nem jött volna rá, nem nyilatkozta volna azt, hogy a hazai iskolai infrastruktúra eleve nem engedi meg mindenütt azt a luxust, hogy külön tanárkapuk és diákkapuk legyenek. Tehát ilyen alapon nem lehet központilag elrendelni, hogy járkáljanak ki-be. Ezen túl persze jött a lila köd: hogy a tanári tekintély nem attól függ, van-e külön tanári bejárat, meg hogy az oktatás alapja a párbeszéd és a kölcsönös nevelés (bármit jelentsen is ez) kell legyen. Ja, és partnerségnek kell lennie a tanárok és a diákok között, mégpedig a kölcsönös tisztelet alapján.

Magyarán: a minisztérium elmondja a szokásos bullshitet és mossa kezeit. Utóbbit, halkan jegyezzük meg, ez esetben jól teszi.

Semmi különös, csak megint kisiklott egy vonat odalent, délen, de ez másfelé is problémákat okoz

Épp a minap számoltunk be arról, hogy hiába vérzik száz sebből a hazai vonatközlekedés, az emberek így is vonatoznak. Már ha nem akad el teljesen a vonatközlekedés, például egy szerelvény kisiklása okán. Na és tessék!

Egy magáncég tulajdonában levő tehervonat szép csendben ment a maga útján. Tényleg teljesen véletlen, hogy pont gabonát szállított. Elöl pöfögött a mozdony, utána 35 vagon. És valahol Craiova és Caracal közt valami történt. Hogy mi, még pontosan nem tudni. De a szerelvény a hétfőről keddre virradó éjszaka kisiklott, a hírek szerint 11 vagon sétált le a sínekről, borult fel.

A helyszínre érkezett rendőrség persze megvizsgálta, ivott-e alkoholt a mozdonyvezető, ám a teszt negatív eredményt mutatott. És akkor következett a többi illetékes. Akik most is azt vizsgálják, vajon mi okozhatta a tehervonat kisiklását.

Közben viszont az van, hogy az arra járó vonatok tulajdonképpen nem járhatnak arra, hiszen tele vannak a sínek vagonokkal. Amit ilyenkor tenni lehet: vagy várni, vagy kerülő útvonalakat kijelölni. A CFR időközben be is jelentette, mely vonatok késnek amiatt, hogy jó nagyot kell kerülniük. Nos, jó sok van belőlük. Aki például Bukarestből Temesvárra, Aradra vagy akár Budapestre szeretne utazni (vagy fordítva), az készüljön fel arra, hogy (nem feltétlenül) picit több időt fog eltölteni a vagonban, amíg a sínek újra szabadok és használhatóak lesznek.

Akinek nincs elég parkolóhelye, de van svádája, fest magának még egyet

A mioritikus haza településein egyre több gondot jelent a parkolás. Hogy miért, annak számos oka van, erre most nem térnénk ki. Viszont arra igen, hogy egyesek milyen kreatív (és pofátlan) megoldásokat találnak ki maguknak, mert hát parkolni kell, és ha másképp nem megy, akkor…

A történet Erdély fővárosából származik. Ahol az egyik lakónegyedben egy polgártárs, akinek a hírek szerint már van két fizetett parkolóhelye, de valamiért kellett neki még egy, lazán festett magának egyet a járdára és kész.

Az egyik szomszéd feljelentést tett a helyi rendőrségen. A rendőrség azt állítja, cselekedett. Viszont a helyzet nem változott. A pofátlan polgártárs továbbra is vígan parkol az álparkolóhelyen. A panaszos polgártársnak pedig azt mondták, nyugodtan folytassa a jelentgetést, és akkor egyszer majd jó lesz.

Apróság ez, gondolnánk, de egészen hű képet ad a hazai demokráciáról.