Huszonnégy beteget kellett kimenekíteni, közülük hárman égési sérüléseket szenvedtek.
Három beteg és két kórházi alkalmazott került a nagyváradi sürgősségire csütörtökről péntekre virradóan miután tűz ütött ki az Kórház utcai ideggyógyászati intézetben, a 3-as pavilon egyik kórtermében. A jelek szerint az egyik páciens okozhatta a tüzet, aki rágyújtott a kórteremben, holott a szabályzatok ezt szigorúan tiltják.
Az ügyeletet teljesítő alkalmazottak közbeavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt át a többi kórteremre, de a négy ott tartózkodó beteg közül hármat átszállítottak a megyei kórház sürgősségi részlegére. A betegek evakuálását intéző asszisztens és felvigyázó szintén kórházba került. Két beteg másod- és harmadfokú égési sérülést szenvedett, őket továbbra is a kórházban kezelik.
A kórház belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogyan keletkezhetett a tűz és miként végezte el az evakuálást a személyzet.
A pszichiátrián köztudottan rosszak a körülmények, szóba került az épület modernizálásának lehetősége, de egyelőre egyetlen cég sem jelentkezett a meghirdetett kiírásra.
A tűzoltóság közleménye szerint három tűzoltóautó és egy mentő érkezett a helyszínre, a tüzet pedig tíz percen belül eloltották. Két ágymatrac és egy éjjeli szekrény semmisült meg a tűzben.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.