// 2024. október 1., kedd // Malvin
kormányprogram

A kormányprogramot is módosította Cioloş

Az iskolák tűzvédelmi engedélyezését, a védelmi kiadások bővítését a GDP 2 százalékára és a választások korrekt lebonyolítását írta bele a kedden benyújtott programba.

A kijelölt miniszterelnök, Dacian Cioloş kedden a kormányprogramjának új változatát nyújtotta be a parlamentben, miután az egészségügyi miniszter személyére tett javaslatát egyszer, az igazságügyminiszterére tett javaslatát kétszer módosította eddig. A Mediafax által megszerzett módosítás már nem tartalmazza az összeférhetetlenségi szabályok szigorítását, csak a törvények szigorú betartatását a tisztségviselői összeférhetetlenségek terén.

Az oktatás fejezet módosult

többek között azzal, hogy elkezdenék valamennyi iskola felfejlesztését legalább a működési minimum szintjére, hogy mindegyik kapjon működési, egészségügyi és katasztrófavédelmi engedélyt, és készítsék fel a diákokat a sürgősségi helyzetekre.
 
Nagyobb hangsúlyt fektetnének a tanárképzésre, a tananyag fejlesztésére, és javítananának a közoktatás jelenlegi finanszírozási mechanizmusán is. (A közoktatási intézmények jelenleg aszerint részesülnek a központi költségvetésből, hogy hány gyereket oktatnak.) Bevették a programba Klaus Johannis államfő kérését is a felsőoktatás nemzetköziesítéséről (a tanulás népszerűsítéséről, oklevelek elismeréséről, stb.).
 
Az új program megemlíti a 2016-os önkormányzati és parlamenti választások korrekt lebonyolítását is.
 
Bővült a szállításügyi fejezet

Az új kormány megreformálná a szállításügyi minisztérium alá tartozó vállalatokat, amelyek nagy infrastruktúrafejlesztési projekteket bonyolítanak le, hogy jobb gazdasági eredményeket érjenek el. Szállításügyi megállapodásban rögzítené az infrastruktúra finanszírozását azzal, hogy kötelező GDP-százalékot írna elő a fejlesztésükre, amelyre Románia egyébként is kötelezettséget vállalt európai partnereivel szemben. Ez a megállapodás új adókat és a közszolgáltatások díjazását is szabályozná.
 
Vállalná a negyedik európai közlekedési folyosó befejezését úgy közúton, mint vasúton, fejlesztené a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repteret de vidéki repülőtereket is.
 
Megemelné az állami fizetéseket,

legalábbis úgy fogalmaz az új kormányprogram, hogy betartaná a parlament által elfogadott jogszabályokat és az alkotmánybíróság döntéseit a téren. A képviselőház múlt héten szavazta meg az állami alkalmazottak bérének tíz százalékos emelését.
 
A kultúra terén

a Cioloş-kabinet bevenné Románia 2020-as Országos Stratégiájába egy bukaresti koncertterem építését és felszerelését, pénzt különítene el a földrengés veszélyeztette épített örökség megerősítésére, kiterjesztené az Országos Műemlékvédelmi Bizottság hatáskörét, hogy megvétózhasson olyan épületterveket, amelyeket védett műemlékek szomszédságában építenének fel.
 
Zöld gazdaság

felé szeretné meggyorsítani az átmenetet az új kormányprogram, megerősítené az erdőkitermelési tevékenységeket kezelő és felügyelő állami intézményeket az erdőradar és az erdészeti törvénykönyv alkalmazásával.
 
Megemelné a hadi kiadásokat

a GDP legalább két százalékára, elmélyítené a stratégiai együttműködést az Egyesült Államokkal főleg a szakértelem és technológiák átvételével.
 
Megerősítené a határvédelmet, főleg az EU külső határainál, fokozná a szervezett bűnözés, a terrorizmus és a radikalizáció elleni fellépést és megelőzést.
 
Bővült az agrárprogram

azzal, hogy modern és hatékony öntözési rendszert szeretne a kormány kiépíteni, támogatná a hazai termelőket, feltérképezné a hazai termékeket, hogy közülük a minőségieknek akár európai védelmet is biztosítson.
 
Új fejezetet iktattak be a román diaszpóra, illetve  civil társadalom támogatására. Az új kormány célja visszaállítani a bizalmat a közmeghallgatásokban, intézményesíteni a párbeszédet a gazdasági, szociális, pénzügyi, közegészségügyi, oktatási, kutatási, művelődési téren aktív csoportokkal, javaslataikból új közpolitikákat teremteni.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro