// 2025. december 5., péntek // Vilma

A hazai csokit is importáljuk

// HIRDETÉS

Egyre több csokoládét tömünk magunkba, egyre többet importból. A Poiana Bulgáriában, a Heidi nálunk készül.

Érdekes csokidinamikai összeállítást közölt a maszol.ro portál a gazdasági minisztérium csokoládéadataiból. Kiderült, a romániai csokiimport ötszöröse az exportnak, miközben 2014-ben 7-8 százalékkal több édességet fogyasztottunk, mint egy évvel korábban. Főleg a táblás csokikat zabáljuk.

Az idei első két hónapban 29,2 millió euró értékben hoztunk be csokoládét és kakaóalapú termékeket, ez 3,2 millió euróval több, mint 2014 azonos időszakában. A tavalyi csokoládéimport megközelítette az 50 ezer tonnát, mintegy 60 százalékkal volt nagyobb, mint 2008-ban, a gazdasági válság kitörésekor. Az éves romániai csokoládéforgalom negyedmilliárd euró körül mozog.

A legnépszerűbb hazai csokoládé, a Poiana 2009 óta Bulgáriában készül, akkor zárták be a Kraft Food brassói gyárát.

A svájci Heidi viszont az alacsonyabb munkabérek miatt hozta Bukarest mellé a gyárát, mivel termékeit sok kézi munkával állítják elő, míg a kész termék jól szállítható. A Romániából exportált csokik zömét a Heidi állítja elő.

Még egy ismert hazai édesség költözött külföldre: az alábbi linken kiderül, melyik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro