// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Románia

A fogvatartottak több mint 60 százaléka visszaeső

Friss adatokkal szólna bele a börtönigazgatóság a kormánynak sürgős közkegyelemről szóló vitába.

A romániai börtönökben lévő 27 250 fogvatartottnak több mint 60%-a visszaeső bűnöző vagy büntetett előéletű – derül ki az Országos Börtönigazgatóság (ANP) hétfőn közzétett adataiból.
 
Az ANP részletes adatai szerint 2017. január 30-án 27 250 személyt tartanak fogva a romániai börtönökben, ebben a számban benne foglaltatnak az előzetes letartóztatásban lévők is, illetve azok, akiket első fokon ítéltek el. 
 
10 389 személy közülük visszaesőként tölti jelenlegi büntetését, 6397-en pedig büntetett előéletűek. Ez a magas visszaesési arány az egyik azok közül az indokok közül, amelyek miatt a szakmai szervezetek bírálják a kormány közkegyelmi rendelettervezetét, és amelyek miatt ez a rohanvást meghozott közkegyelmi döntés nem oldaná meg az indoklására felhozott problémát, a börtönök túlzsúfoltságát, mert a szabadlábra kerülők több mint fele egy éven belül visszakerülne a börtönbe. Az EU standardai szerint (négyzetméter/fogvatartott arány) Romániában mintegy 18-19 ezer férőhely lenne a börtönökben.
 
A letöltendő börtönbüntetés időtartamát tekintve

a következőképpen oszlanak el az arányok: 
  • 610 fogvatartottnak egy évnél rövidebb időt kell börtönben töltenie, 
  • 2204 személynek 1-2 évet, 
  • 10 000 rabnak 2-5 évet, 
  • 7034 fogvatartottnak 5-10 évet, 
  • 2478 személynek 10-15 évet, 
  • 1471 rabnak 15-20 évet, 
  • 952 fegyenc börtönbüntetése több mint 20 év, 
  • 171 börtönlakó életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
2330 személy van a börtönökben, akiket még csak alapfokon ítéltek el.
 
Az elkövetett bűncselekmények gyakorisága: 

  • 5195-en lopásért, 
  • 4387-en rablásért, 
  • 1275-en kábítószerek fogyasztásáért vagy forgalmazásáért,
  • 517-en emberkereskedelemért,
  • 381-en kiskorúakkal való kereskedelemért, 
  • 458-an közúti forgalomban elkövetett bűncselekményekért,
  • 310-en szervezett bűnözésért töltik börtönbüntetésüket.
  • 6324 személy emberölésért (gondatlanságból elkövetett vagy szándékos emberölésért, előre eltervezett, illetve különösen súlyos gyilkosságért)
  • 2194 személy szexuális bűncselekményekért (nemi erőszak, kiskorúakkal létesített nemi kapcsolat, szexuális perverzió vagy megrontás), 
  • 161 rab pedig prostituáltak futtatása miatt ül börtönben. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro