// 2024. október 1., kedd // Malvin
CSM

A CSM-nek sem tetszenek az igazságügyi törvénymódosítások

Hivatalosan is elutasította a három tervezett módosítást.

A Legfelső Bírói Tanács (CSM) plénuma csütörtökön, november 9-én elutasító véleményt fogalmazott meg az igazságügyi törvényeket módosító javaslatokról, amelyeket a képviselőház küldött át a testületnek – áll a CSM mai közleményében
 
A CSM plénuma a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó 2004/303-as, az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó 2004/304-es és a CSM-vel kapcsolatos 2004/317-es törvényt módosító tervezeteket vette górcső alá. Ezek különválasztanák az ügyészi és bírói részleget a CSM-ben, a DNA és DIICOT mellet létrehoznak még egy speciális ügyészséget, amely a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgálná, az pedig egyelőre nem világos, hogy a bírók és ügyészek fegyelmi ügyeit vizsgáló Igazságügyi Felügyelet a CSM hatáskörében marad, vagy átkerül a kormányhoz.
 
A CSM közleménye megerősítette, hogy tizenegyen szavaztak a jogszabály-tervezet ellen, heten támogatták azt. Az indoklást közölni fogják a képviselőházzal, és a CSM hivatalos honlapján is nyilvánosságra hozzák – teszi hozzá a közlemény.
 
A főügyész szerint teljesen fölösleges még egy ügyészséget létrehozni

húsz ügyésszel azért, hogy évi 8-16 esetben nyomozzon. A bírák és ügyészek elenyésző számú bűncselekményt követnek el – jelentette ki Augustin Lazăr legfőbb ügyész csütörtökön, miután a CSM negatívan véleményezte a képviselőháztól kapott, az igazságügyi törvények módosítását célzó tervezeteket. 
 
A legfőbb ügyész leszögezte: ebben az évben mindössze nyolc bíró vagy ügyész ellen emeltek vádat, és az elmúlt években sem emelkedett számuk 16 fölé. „Ezért létrehozni egy húsz ügyészből álló igazgatóságot, ez nem realista elképzelés” – tette hozzá Augustin Lazăr. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro