// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

A családi ház kapuját is át kell költöztetniük az épülő autópálya-miatt, nem csoda, hogy perelnek

// HIRDETÉS

Százezer euró kártérítést követelnek, mert nem bírják tovább a sztrádaépítéssel járó zajt és a port.

Ismét akadt egy kis gond a Szászsebest Tordával összekötő, 70 kilométer hosszú A10-es autópályával, annak is a második szakaszával, mely Gyulafehérvár és Nagyenyed között teremt kapcsolatot. Mintha ismétlődne a múlt: akárcsak az első szakaszon,

itt is egy család áll az autópálya-építés útjába,

megelégelve az otthonuktól pár méterre zajló építkezés zaját és a mindent beborító port. A Nagyenyed keleti szomszédságában található Enyedszentkirályon élő família beperelte az országos közútkezelő társaságot (CNAIR), valamint a szóban forgó szakasz építőjét, az Aktor társaságot, és a munkálatok azonnali felfüggesztését követeli.

Házuk olyan közel található a majdani A10-es pályára felhajtó 142L számú megyei úthoz, hogy a betonfal elzárja bejáratot a ház udvarára. A család kénytelen egy másik bejáratot építeni, ha szeretne hazamenni. Az építkezés ellehetetleníti az életüket, ezért 100 ezer euró kártérítést követelnek, és azt akarják elérni, hogy legalább addig állítsák le a munkálatokat, míg a zaj- és porhatás kiszűrésére szolgáló falat nem szerel fel a kivitelező.

A nagyenyedi bíróság egyelőre nem tűzte ki a tárgyalás első időpontját, folyamatban van azonban egy másik per is, melyben az építkezés teljes leállítását kérik egészen az ítélethozatalig. Ennek határideje szeptember 16. Elképzelhető, hogy addig a kivitelező befejezi a felhajtó út építését,

így a per már tárgytalan lesz.

Hasonló helyzet teremtődött az 1-es szakaszon, a Gyulafehérvárhoz tartozó Alsóváradjánál. Az érintett családnak sikerült elérnie, hogy átmenetileg felfüggesszék az építkezést. Ez most nem hiányozna a második szakaszon, tekintettel arra, hogy más problémák is adódnak: Vajasdnál a talajvíz okozta lejtőcsuszamlás, Tövisnél a vasúton átvezető híd állítja nem várt kihívások elé az építőket.

A nehézségek ellenére a Szászsebes és Torda közötti pálya 2-es szakasza egészen jól halad, már 90 százalékban elkészült. Az év végéig elviekben már autópályán lehet majd közlekedni Gyulafehérvár és Nagyenyed között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro