Százezer euró kártérítést követelnek, mert nem bírják tovább a sztrádaépítéssel járó zajt és a port.
Ismét akadt egy kis gond a Szászsebest Tordával összekötő, 70 kilométer hosszú A10-es autópályával, annak is a második szakaszával, mely Gyulafehérvár és Nagyenyed között teremt kapcsolatot. Mintha ismétlődne a múlt: akárcsak az első szakaszon,
megelégelve az otthonuktól pár méterre zajló építkezés zaját és a mindent beborító port. A Nagyenyed keleti szomszédságában található Enyedszentkirályon élő família beperelte az országos közútkezelő társaságot (CNAIR), valamint a szóban forgó szakasz építőjét, az Aktor társaságot, és a munkálatok azonnali felfüggesztését követeli. Házuk olyan közel található a majdani A10-es pályára felhajtó 142L számú megyei úthoz, hogy a betonfal elzárja bejáratot a ház udvarára. A család kénytelen egy másik bejáratot építeni, ha szeretne hazamenni. Az építkezés ellehetetleníti az életüket, ezért 100 ezer euró kártérítést követelnek, és azt akarják elérni, hogy legalább addig állítsák le a munkálatokat, míg a zaj- és porhatás kiszűrésére szolgáló falat nem szerel fel a kivitelező. A nagyenyedi bíróság egyelőre nem tűzte ki a tárgyalás első időpontját, folyamatban van azonban egy másik per is, melyben az építkezés teljes leállítását kérik egészen az ítélethozatalig. Ennek határideje szeptember 16. Elképzelhető, hogy addig a kivitelező befejezi a felhajtó út építését,
Hasonló helyzet teremtődött az 1-es szakaszon, a Gyulafehérvárhoz tartozó Alsóváradjánál. Az érintett családnak sikerült elérnie, hogy átmenetileg felfüggesszék az építkezést. Ez most nem hiányozna a második szakaszon, tekintettel arra, hogy más problémák is adódnak: Vajasdnál a talajvíz okozta lejtőcsuszamlás, Tövisnél a vasúton átvezető híd állítja nem várt kihívások elé az építőket. A nehézségek ellenére a Szászsebes és Torda közötti pálya 2-es szakasza egészen jól halad, már 90 százalékban elkészült. Az év végéig elviekben már autópályán lehet majd közlekedni Gyulafehérvár és Nagyenyed között.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.