Berendelték a magyar külügyminisztériumba a román diplomatát, Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott az ügyben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a Románia területén élő magyar nemzeti közösség érdekében a magyar kormány mindig a kölcsönös tisztelet talajára kívánta építeni a magyar–román kétoldalú kapcsolatokat, ami az éppen aktuális román kormányok tekintetében, hol több, hol kevesebb viszonzással és kölcsönösséggel párosult.
Ugyanakkor kijelentette: vitathatatlan, hogy Románia jelenlegi miniszterelnökének nyilatkozata, amikor
teljes mértékben elfogadhatatlan, Európához, az európai értékekhez, a 21. századhoz teljes mértékben méltatlan”.
Szijjártó Péter közölte: éppen ezért természetesnek, evidensnek és vitán felül állónak gondolják, hogy Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Jelezte: pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét, és a „miniszter-helyettes világossá tette számára” a magyar kormány álláspontját,
Szijjártó Péter szerint ugyanakkor, a magyar kormány ezt nem nyelvtani kérdésnek tekinti, hanem annál sokkal fontosabbnak. Magyarország célja továbbra is az, hogy Románia területén elő magyar nemzeti közösség érdekében kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata legyen Romániával, de – jegyezte meg – kétségtelen, hogy ez a nyilatkozat ebben a legkevésbé sem segít.
A külügyminiszter közölte: elvárják Románia miniszterelnökétől, Románia kormányától, hogy ezt a helyzetet sürgősen tisztázza.
Szijjártó Péter azt is nyomatékosította: a kisebbségek jogairól szóló viták gyakoriak Európában, és mivel érzékeny kérdésről van szó, fontos a kulturáltság és egymás tisztelete, azonban a román kormányfő nyilatkozata ezt teljes mértékben nélkülözte. „Fizikailag megfenyegetni, kivégzéssel megfenyegetni mást, másokat, pláne egy egész közösséget és annak képviselőit, teljes mértékben elfogadhatatlan” – ismételte meg a tárcavezető, hozzátéve: annak érdekében, hogy a helyzet ne váljon tarthatatlanná, a román kormánynak, illetve a román miniszterelnöknek kell lépnie.
Arra a kérdésre, hogy bocsánatkérést várnak-e el a román kormányfőtől Szijjártó Péter azt mondta: ha valaki a 21. században egy ország miniszterelnökeként egy másik nemzeti közösséget bármilyen oknál fogva kivégzéssel fenyeget, az a minimum, hogy azért bocsánatot kér és világossá teszi, hogy nem arra gondolt. „Ha nem arra gondolt” – jegyezte meg. Szintén kérdésre elmondta:
hogy „a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz”. Megismételte: ez azonban nem irodalmi vagy nyelvtani, hanem alapvető biztonsági kérdés, hiszen abban, hogy egy nemzeti közösség biztonságban érezhesse magát egy ország területén, nem segít az, ha az ország miniszterelnöke lógással fenyeget.
Arra a kérdésre, nem gondolják-e, hogy az autonómiát elutasító román állásponttal szemben teljesen reménytelen a fellépés, Szijjártó Péter azt mondta: az autonómiáról szóló vita legitim, ezt a kezdeményezést a Románia területén törvényesen működő pártok tették meg, és ezt a vitát le lehet folytatni kulturáltan. Hangsúlyozta ugyanakkor: az, hogy ezzel kapcsolatban egy ország miniszterelnöke lógással, felakasztással fenyegessen egy nemzeti közösséget, elfogadhatatlan, ezt a két dolgot nem szabad összemosni, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági következményekkel járhat, ha a román miniszterelnök nem kér elnézést a szavaiért, a külügyminiszter úgy reagált:
Jelezte: folyamatosan konzultál az RMDSZ vezetőivel az ügyben.
Ugyanakkor arra is a felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban „bárhogy is ugrált a román–magyar politikai együttműködés bizalmi szintje”, a gazdasági, kereskedelmi együttműködés ettől függetlenül dinamikusan növekedett. Reméljük, hogy az ilyen kulturálatlan megnyilvánulások az élet mindennapi szintjén nem fognak problémákat okozni – tette hozzá.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.