// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

86-an haltak meg az ankarai robbantásokban

// HIRDETÉS

Az első híradásokhoz képest háromszor többen váltak az ankarai robbantások áldozataivá azok közül, akik a békéért szerettek volna ma felvonulni.

Legalább 86 embert ölt meg gyaníthatóan két öngyilkos merénylő Ankarában, ahol azért gyűltek össze ma több százan a főpályaudvarnál, hogy követeljék a kurd PKK fegyveres erői és a török biztonsági szervek közötti harcok beszüntetését – tudósít a Reuters. Ez volt az eddigi legvéresebb ilyen jellegű támadás Törökországban, ráadásul mindössze hetekkel a parlamenti választások előtt. 

A holttesteket a helyszínen a békemenetre készített zászlókkal és feliratokkal takarták le, köztük a kurd Demokratikus Néppárt (HDP) zászlóival, az aszfalton vérfoltok és testrészek voltak láthatók szétszórva.

„Ahogy a többi terrortámadás, úgy az ankarai állomásnál végrehajtott merénylet is támadás az egységünk, összetartozásunk, testvériségünk és a jövőnk ellen” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan államelnök, aki eltökéltségre és szolidaritásra szólított fel.

A 86 halálos áldozat mellett 186-an megsebesültek, jelentette be Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter. A sérültek közül 28-nak életveszélyes az állapota, a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.

Szemtanúk szerint két robbanás történt mindössze pár másodpercnyi különbséggel röviddel reggel tíz után. „Nagy robbanást hallottam, és próbáltam védeni magam a betörő ablakok szilánkjaitól. Rögtön után következett a második robbanás” – számolt be a 37 éves Sedar, aki az egyik állomási újságos standnál dolgozott. „Kiabálást és sírást hallottam, egy ideig az újságok alatt maradtam. Égett hús szagát éreztem” – részletezte Sedar a Reutersnek.

A támadást eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára.

A NATO-tag Törökország riadókészültségben van július óta, mióta szinkronban hajt végre légitámadásokat az Iszlám Állam terrorszervezet és a Kurd Munkáspárt (PKK) állásai ellen Szíriában és Irak északi részén. Többszáz embert tartóztatott le otthonukban, mert azzal gyanúsítja őket, hogy kurd és iszlamista harcosok.

A szombati napot az a várakozás előzte meg, hogy a PKK harcosai egyoldalú tűzszünetet jelentenek be, amely idén júliusban omlott össze. A török kormány eleve kampányfogásként tekintett a várt bejelentésre, amely a HDP erősödését szolgálta volna, mivel a kurd HDP sikere a júniusi választásokon hozzájárult a kormányzó török AK párt többségének eltörléséhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro