// 2024. október 1., kedd // Malvin
hegymászó

7500 méteren akklimatizálódik a nagyváradi hegymászó

A világ második legmagasabb csúcsát akarja megmászni Varga Csaba és Suhajda Szilárd, és élve akarnak lejönni onnan.

Elindult az utolsó akklimatizációs mászásra, a 7400-7500 méteren található 3-as táborba a magyar K2-expedíció mászópárosa, Varga Csaba és Suhajda Szilárd.

A 3-as táborban a tervek szerint egy-két éjszakát töltenek el. Várhatóan a hétvégén térnek vissza a megközelítőleg 5 ezer méter magasan lévő alaptáborba, ahonnak a pihenés után - jó idő esetén - a csúcs megközelítése és a csúcstámadás következik július 25. és 30. között - mondta el Varga Csaba a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorának.
 
Hozzátette: a K2 egy nehéz hegy, amelynek megmászása tovább tart a Broad Peak vagy a Gasherbrum II. meghódításánál, s bár felkészültek rá, fizikailag és pszichikailag is megviseli őket. Rámutatott, hogy körülbelül most vannak az expedíció közepén, hiszen július 1-jén érték el az alaptábort és augusztus elején indulnak vissza Magyarországra.
 
"Minden megteszünk annak érdekében, hogy megmásszuk a hegyet, és lejöjjünk élve. Semmit sem kockáztatunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljussunk a csúcsra" - hangsúlyozta Varga Csaba.
 
A világ második legmagasabb hegycsúcsát, a Pakisztán területén található 8611 méter magas K2-t a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd oxigénpalack nélkül készül meghódítani. A csúcstámadás nyolcezer méterről, a negyedik táborból indul majd, a hegymászók az Abruzzi-sarkantyún keresztül próbálnak majd feljutni a Karakorumban található csúcsra, amelyet magyar mászónak még nem sikerült meghódítania.
 
Kép forrása: Suhajda Szilárd Facebook-profilja
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro