// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
vegyesen

22 év után kaphat vissza váradi ingatlant a katolikus egyház, korrupcióval vádolják a DNA-vezért – hírmix

// HIRDETÉS

És a nap vandál ikonja: a neurológus, aki machetével próbált betörni egy kávézóba, a rendőrök elfogták, aztán kiderült, hogy korábban már fel is gyújtotta azt a kávézót.

22 év után lehet, hogy visszakapja a filharmónia épületét a nagyváradi római katolikus püspökség

Nemrég két részben közöltünk (itt és itt) beszélgetést Varga Andrea jogtörténésszel, a premontrei rend jogi képviselőjével a romániai restitúciós perekről, amelyből kiderül, milyen kreatív eszközöket vonultat fel az állam annak érdekében, hogy minél tovább húzhassa-halaszthassa a visszaszolgáltatásokat, megőrizve így magának a hatalmas ingatlanvagyont. Ennek tükrében is érdekes az a hír, hogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottság 22 éves huzavona után döntött csak úgy, hogy visszaadja a nagyváradi római katolikus püspökségnek az egykori Katolikus Kör épületét, amelyben jelenleg a nagyváradi filharmónia működik. A filharmóniát a megyei önkormányzat működteti, a visszaszolgáltatást is ez az intézmény igyekezett leginkább akadályozni. Azzal érveltek többek között, hogy annak idején a kommunista hatóságok két épületet államosítottak, azóta viszont két újabb épületrész is felépült. Az illetékesek azonban 22 év után úgy találták, hogy mivel a hozzátoldott épületrészek az eredetileg államosított ingatlanok alapterületének kevesebb mint felét teszik ki, a püspökség visszakaphatja jogos tulajdonát. Ennek az a feltétele, hogy a filharmónia még legalább 10 évig használhassa eddigi székházát. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök azonban elmondta, ennek semmi akadálya, sőt 10 évnél jóval tovább szeretnék megőrizni az épület jelenlegi rendeltetését. A probléma csak annyi, hogy a döntés még nem jogerős, a Bihar megyei önkormányzat még fellebbezhet.

A DNA vezérét is korrupcióval vádolják

Vizsgálatot kért az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségtől (ANI) a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) vezető Marius Voineag vagyonával kapcsolatban Emanuel Ungureanu USR-s képviselő. Ungureanu hétfőn az ANI székháza előtt újságíróknak elmondta, több szempontból is gyanús számára Voineag legutóbbi vagyonnyilatkozata: egyrészt nincs benne feltüntetve az a több mint 3000 eurót érő óra, amit korábban egy interjú közben viselt, és maga vallotta be, mennyibe került, másrészt az is feltűnő, hogy keresztelői ajándékként egy meglepően magas, 500 ezer lejes összeget tüntetett fel. Ungureanu szerint könnyen elképzelhető, hogy ez a magas összeg inkább kenőpénz, amit a DNA fejese azért kapott, hogy eltussolja a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) két tábornokát érintő ügyet. Ilyen korrupcióellenes ügyészséggel aztán nyugodtan alhatunk – már ha Ungureanu vádjainak van alapja, persze.

Machetével akart betörni egy kávézóba egy neurológus, aztán kiderült, hogy korábban már fel is gyújtotta azt

Az év balekja címért vélhetően komoly esélyekkel indulhatna az a bukaresti orvos, aki masszívan bepiálva és bedrogozva próbált meg machetével betörni egy bukaresti kávézóba. Az üzletvezető azonban a biztonsági kamerákon észrevette, mi történik, és kihívta a rendőröket. Az orvosi védőmaszkot viselő elkövető az egyenruhásokat meglátva menekülőre fogta a dolgot, ám nem jutott messzire. És most jön a csavar, ami miatt igazán érdekes a hír. A kihallgatás során, valamint a korábbi biztonsági kamerás felvételeket újra megtekintve a rendőrök rájöttek, hogy a szóban forgó neurológus már korábban is betört – még decemberben – ugyanabba a kávézóba, sőt akkor a raktárhelyiséget is felgyújtotta, mintegy 7000 lejes kárt okozva. A visszaeső doki így komoly slamasztikában van, és nem kizárt, hogy egy neurológiai vizsgált is ráférne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro