A walesi herceg kissé csalódottan távozott Romániából.
Nem volt maradéktalanul megelégedve romániai látogatásának eredményeivel Károly walesi herceg, a brit trón várományosa – értesült a MindentTudunkAztIsAmiNincs.fk portál.
Ő királyi fensége úgy érezte, csőbe húzták, hiszen azért utazott ide, mert úgy tudta: meghívásának célja az, hogy Erdély fejedelmévé koronázzák – hivatkozik egy neve elhallgatását kérő bennfentes forrásra a portál. A herceg azért viseltetett nagy reményekkel egy esetleges erdélyi uralkodói szék elnyerése irányt, mivel nyílt titok, hogy II. Erzsébet királynő halála után nem ő, hanem nagyobbik fia, a komoly, fess és intelligens Vilmos cambridge-i herceg ül az Egyesült Királyság trónjára.
Mivel az angol királyi családot történelmi szálak fűzik Erdélyhez és a Rhédey-famíliához, kézenfekvőnek tűnt ez a lehetőség, ráadásul így azt is sikerült volna elérni, hogy a Brexit után is maradjon angol monarcha által vezetett ország az Európai Unióban – számolt be a herceg közvetlen környezetébe tartozó forrás.
„Hát ezért járom évek óta ezt a balkáni vidéket? Ezért szagolom a trágyaszagot, caplatok gumicsizmásan a térdig érő sárban, parolázok tökkelütött dâmbovița-i polgármesterekkel, akik még annyit sem tudnak kinyögni angolul, mint egy nyolcéves kisdiák, ezért iszom azt a rettenetes cujkát, ezért tárgyalok Európa legjelentéktelenebb miniszterelnökével?” – fakadt ki állítólag a herceg.
„Tudják maguk, hogy miket mondtam én Erdélyről? Hogy Erdély lehet a bolygó megmentésének kulcsa, a friss levegőjével meg a romlatlan paraszti életformájával meg a hagyományos népi mesterségeivel! Tudják, mennyit szívattak engem ezért a klubomban a lordok?” – kesergett Károly.
Arra a kérdésre viszont, hogy miként képzeli el Erdély függetlenné válását, nem tudott válaszolni. Mint mondta: a tanácsadó testületének tagja David Cameron, Boris Johnson és Nigel Farage is, számít rájuk ebben az ügyben. „Nekik azt is sikerült elérni, hogy kivezessék Nagy-Britanniát az Európai Unióból, nem hiszem, hogy Erdély elszakítását Romániától ne tudnák megoldani” – mondta elbizonytalanodva a walesi herceg.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.