A szuverén, egységes és oszthatatlan főromán vezérek elmagyarázzák. Hogy a magyarok is értsék. Vigyázat: POSZT-TRIANONI HUMORVESZÉLY!
Országos fölháborodást keltett Lucian Șova közlekedésügyi miniszter minapi kijelentése, miszerint, ha autópályák épülnek Romániában, elmennek az országból a multinacionális vállalatok. A #rezist csoport 2000 kilométer hosszú tüntetést szervezett (ahány kilométernyi autópályának szerintük meg kellett volna épülnie), a Szociáldemokrata Párt erre azonnal 4000 kilométer mély szimpátiafelvonulást lengetett be a szuverén és demokratikus autópályahiány mellett. Szóval, teljes volt a káosz a hétvégén a mioritikus hazában.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a jó közlekedésügyi miniszter úgy érezte, pontosítania kell. Meg is tette, mégpedig Gyulafehérváron, a Ioan-Aurel Pop egységes és oszthatatlan román akadémiai elnök által kezdeményezett és vezetett Támasszuk fel Vitéz Mihályt össznépi konferencián.
Lucian Șova úr kimondta: nem azért nincs szükség autópályákra Romániában, mert a multik kivonulnának. Hanem azért, mert a magyarok bevonulnának, és elfoglalnák Erdély szent, román és nemzeti földjét.
Ioan-Aurel Pop, a konferencia fővédnöke és elnöke hozzátette: hosszas kutatások eredményeképpen történelmi felfedezéseket tett a témában. Kiderítette ugyanis, hogy a világon először a dákok építettek autópályákat. És mi lett? Szépen bejött Traianus meg a római sereg, és legyűrték a dákokat. És ez még mind nem elég: a haló porokból újjászülető dáko-románok emberfeletti erőfeszítések árán ismét megépítették az autópályákat. És mi történt? Jöttek a magyarok és elfoglalták Erdélyt. Aztán jött Mihály Vitéz, létrehozta a modern Romániát, a derék román nép pedig harmadszorra is megépítette az autópályákat. És mi történt? Jöttek a magyarok, és osztrák hátszéllel megint szétvertek mindent.
Hát kell ez nekünk, tette fel a kérdést a végén Pop úr. Nem kell! Ezért, ha véletlenül sikerül is feltámasztani Vitéz Mihályt, szigorúan megtiltják neki, hogy autópályákat építsen.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.