// 2024. október 1., kedd // Malvin
humor

Akkorát mondott a román külügy, hogy az összes vérnackó magyarokat simogat azóta

Az emberi jogok világnapján történt. Vagyis hétfőn. Amikor a közleményírók is agyhalottak.

December 10., ugye, többek között arról is nevezetes, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ közgyűlésén. Ennek emlékére az ENSZ 1950-ben az emberi jogok világnapjává nyilvánította december 10-ét. És azóta van nekünk ilyen világnapunk is.

Amiről illik megemlékezni, minden áldott évben. És akkor most képzeljék el azt a szerencsétlen sajtóközlemény-írót ott a hivatalban, aki előtt már vagy tizedszerre törnyosul a horrorisztikus kérdés: mi a jóistent lehetne mondani erről a világnapról, hogy ne legyen hótt unalmas? És mivel a sajtóközlemény-írók is csak emberek, egy idő után kész, kisül az agy, semmi nem jut az észbe.

És ilyenkor jön az, ami a román külügyminisztérium közleményírójának kisült agyából elővánszorgott. Hogyaszongya (figyelem, egy szuszra kell olvasni!):

„Ebben az évben ünnepeljük az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulóját, december 10. az a nap, amikor különösképpen tudatosítanunk kell, hogy az ember alapvető jogait és szabadságait nem lehet elhanyagolni vagy megszegni, egy jogállamnak, de a közélet minden szereplőjének is meg kell védenie őket,  minden szinten.”

Kész, ez volt az a pillanat, amikor a mi agyunk is összeomlott. Tudatunk kihunyó szikráinak fényénél még felderengett előttünk, amint a sok egységes és oszthatatlan trikolór nemzetvédő (Dan Tanasától Octavian Hoandráig az összes) elolvassa a fenti delejes erejű mondatot, lecsapja piros-sárga-kék téntával író tollát és kalap, sál, kesztyű nélkül kirohan a lakásból, hogy megölelje az első útjába akadó magyart, székelyt, ahogy és ahol éri.

Békesség. A sajtóközlemény-íróknak is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
A fiatal erdélyi filmes esete a jövő mozijával
2022. június 18., szombat

A fiatal erdélyi filmes esete a jövő mozijával

Bedurrant a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál Kolozsváron. Filmek helyett ezúttal egy pamfletet ajánlunk az Olvasó szíves figyelmébe. Amelynek nyilván semmi köze a valósághoz.