Mindent elhomályosított Christian Eriksen drámája a foci Európa-bajnokság második napján: a pályán összeeső dán klasszis életét végül sikerült megmenteni és közel kétórás szünettel, de a játék ment tovább, finn és belga sikerekkel.
A nap embere: Christian Eriksen. Hosszú percekig a dánok sztárjáért aggódott a futballvilág a koppenhágai dán–finn összecsapás első félidejének végén. Az Inter középpályását újra kellett éleszteni, kórházba szállítása után pedig az UEFA bürokratáinak több mint egy óra kellett annak eldöntéséhez, hogy folytassák vagy ne a mérkőzést. Végül 135 perccel az eset után újra fociztak a fiúk, akik akkor már tudták, hogy Eriksen élete immár nincs veszélyben.
A nap bemutatkozása: Finnország. Az első nagy tornájára kijutó válogatottnak drámai körülmények között, de sikerült megnyernie első mérkőzését, ami még akkor is bravúr, ha a dánok második félidejére rányomta a bélyegét Eriksen drámája. Erre a legjobb példa Pierre-Emile Höjbjerg erőtlenül kihagyott tizenegyese volt.
A nap átka: a hazai pálya. A dánok után az oroszok is otthon játszhattak a belgák ellen, de a 2018-as világbajnoksággal ellentétben most nem volt előny számukra a szentpétervári pálya. Mondjuk, a nagyapáink értékelték volna, ha a Don-kanyarban követnek el ennyi védelmi hibát.

A nap sorminta-rontói: a belgák. Az Eb első három mérkőzésen csak a második félidőben születtek gólok, aztán a belgák kettőt is lőttek az elsőben az oroszoknak.
A nap első tanulsága: nem érdemes futballkultúra nélküli országban Európa-bajnokságot rendezni. A bakui stadionban még a járvány miatti korlátozások miatt is 34 ezer néző lehetne, de a Svájc–Wales találkozót alig 8782-en látták a helyszínen.

A nap második tanulsága: nem érdemes minőségi infrastruktúra nélküli országban Európa-bajnokságot rendezni. A Bukarestre szombat délután lezúduló zápor miatt az osztrák válogatott nem tudta megtartani hivatalos edzését a bukaresti Nemzeti Arénában, mivel a játékosok többsége nem tud vízipólózni. Az alig tíz éve épült stadion gyepszőnyege és vízelvezető rendszerre pedig immár sokadszor mondott csődöt.

A nap elégedettjei: Vladimir Petkovic és Rob Page. Hiába lehet ötöt is cserélni, a svájci és a walesi edző is megelégedett fejenként kettővel, valamint egy-egy ponttal az egymás elleni meccsen.
Napi COVID: az oroszok középpályása, Andrej Mosztovoj (Zenit) koronavírus-tesztje pozitív lett, helyére Roman Jevgenyev (Dinamo Moszkva) került a keretbe.
A-csoport, 1. forduló:
Wales–Svájc 1-1 (Moore 74., illetve Embolo 49.)
B csoport, 1. forduló:
Dánia–Finnország 0-1 (Pohjanpalo 60.)
Belgium–Oroszország 3-0 (Lukaku 10., 89., Meunier 34.)
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?