// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Szó szerint tojnak az Európa-bajnokságra érkező szurkolókra Bukarestben

// HIRDETÉS

Izgalmas látvány lesz, amint a szurkolók ide-oda rohangálnak majd a román fővárosban, ágyékra szorított kézzel.

Modern budik nélkül várja az egy hét múlva Bukarestbe érkező osztrák, ukrán és macedón focirajongókat a román főváros, ahol az illetékesek bezárták a közvécék nagy részét. Egyrészt a város is sáros, ugyanis nem nagyon fizetett a szolgáltatónak az elmúlt évek során (a források több milliós adósságról beszélnek), másrészt a régi szerződés is lejárt.

A polgármesteri hivatal és az utcai illemhelyekkel foglalkozó cég ugyan éppen a napokban kötött új szerződést, ám ebben a megváltozott feltételek, ármódosulások, egyebek miatt már csak 128 modern vécé szerepel. Persze ez is egy szám, de tudjuk, hogy a 2017 őszén még működő 468 bukaresti közterületi vécé közül 340-et szépen bezártak és lepecsételtek. A következő szerződésre pedig idén októberig lehet jelentkezni, a külföldi szurkolók tehát hiába keresgélnek majd civilizált lehetőséget sürgős dolgaik elvégzésére.

A bukaresti Nemzeti Arénában négy mérkőzést rendeznek az Európa-bajnokság keretében: Ausztria–Észak-Macedónia (június 13.), Ukrajna–Észak-Macedónia (június 17.) és Ukrajna–Ausztria (június 21.) csoportmeccseket, valamint június 18-én egy nyolcaddöntőt. Utóbbit az F csoport győztese, vagyis a francia, német vagy portugál válogatott egyike vívja majd, azaz jóval több külföldi szurkolót vonz majd, mint csoportmeccsek. A román kormány április elején úgy döntött, hogy a stadion kapacitásának egynegyedét lehet majd kihasználni, azaz 13 ezer nézőt engednek be egy-egy találkozóra. A járványhelyzet miatt azonban szurkolói zónát nem alakítanak ki Bukarestben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
Székelyhon

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.

// még több főtér.ro