Erős jelzés ez az Emberi Jogok Európai Bíróságától a romániai igazságszolgáltatásnak.

Az uniós illetékeseknek meg kell találniuk a módot arra, hogy úgy tudják újratárgyalni a hitelfeltételeket a legitim, megválasztott görög kormánynyal, hogy sem a görögök, sem más uniós ország polgárai ne érezzék úgy: külső erők diktátumokkal próbálnak beavatkozni a szuverén tagállamok belügyeibe.

A neheze csak most jön: az EU gyámkodását elutasító szélbal győzött, de egyedül nem tud kormányt alakítani.

Az EU pénzügyi politikájára is hatással lehet, ha a szélsőbalosok nyernek ma Görögországban. Márpedig erre nagy esély mutatkozik.

Legalábbis ezt állítja a helyi ellenállás vezetője. Változott a hangnem: megpuhul Johannis a ciántól?

A szólásszabadság rendkívül fontos érték, leszámítva, ha a legelszántabb gyakorlóit pellengérezik ki. Továbbra is Charlie-e vagy?

Románia helyzete igencsak felértékelődött az utóbbi időben. Korábban azt írtam, az USA-nak érdekei vannak, nem barátai. Nos, a jórészt általa kiváltott ukrán válság kapcsán pillanatnyi érdekei azt kívánják, hogy „barátjának” tekintse Romániát.

A kormányszintű korrupció mellett szűkebb hazánkban a kormány helyi képviselői a korrupció helyett a székely zászlóval vagy magyar grófokkal hadakoznak. Meglehetősen „eredeti” korrupcióellenes harc.

Mert a DNA szerint félmillió eurót kapott azért, hogy közbenjárjon egy mérsékelten legális visszaszolgáltatási ügyben.

A kórházakban – a rájuk kényszerített takarékossági szempontok miatt – az a cél, hogy minél hamarabb kiengedjék a beteget, kínlódjon csak vele a család, hordozza valamelyik alapítványi központba.

Mostantól minden nagyon multikulturális lesz, ígérte. Még a buszokon is lesznek magyar idézetek.

Ennek szellemében magyar közösségért és kisebbségi közösségekért felelős alelnököket választottak.

Rosszul indul ez az európai ifjúsági főváros. Nevetségesen rosszul.

Úgy tűnik, Párizsban lőttek Románia schengeni csatlakozásának is. Legalábbis egyelőre.

A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást sokan a 2001-es New York-i támadásokhoz hasonlítják. Pedig az elmúlt években voltak ennél sokkal több áldozatot követelő merényletek is Európában.

Cristian Tudor Popescu, a román sajtó terminátora megmondja. Röviden, velősen, mint mindig.

Nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel.

Segíts fordítani a Share Föderációnak. Önkénteseket toboroznak az ifjúsági főváros programjait lebonyolító szervezetek.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?