Sokan szeretnének törvényt sértve hozzájutni az utazást megkönnyítő dokumentumhoz.
Miközben az országban is egyre jobban terjed a koronavírus-járvány indiai eredetű delta variáns okozta negyedik hulláma, és egyre jobban betelnek a helyek az intenzív osztályokon, sokan még mindig azon ügyködnek, hogyan tudnák a saját egészségüket és a környezetükét is veszélyeztetve átverni a rendszert.
Azokról van szó, akik szeretnének ugyan védettségi igazolványt szerezni, de a koronavírus elleni oltást már nem akarják fölvenni. Ezért aztán megpróbálnak trükközni, vagy megvesztegetni az oltópontok személyzetét.
Sőt egyes helyeken annyira agresszívak, hogy már a rendőrséggel kell őriztetni az oltópontot.
Egy Suceava megyei oltóponton dolgozó orvosnő beszámolója szerint csak abban a Dolhasca nevű kisvárosban levő oltóközpontban, amelynek ő koordinálja a tevékenységét,
Ezek között még egészségügyi dolgozó is volt: egy asszisztens.
Volt olyan, aki vastagon felöltözve érkezett, és azt kérte, a tűt a dzsekije ujjába szúrja – őt azonnal feljelentette a rendőrségen, és most büntetőeljárás zajlik ellene.
A csalási szándékkal érkezők száma az utóbbi időben megszaporodott, mivel augusztusban tértek haza a külföldön dolgozó vendégmunkások, akiknek egyrészt a határátkelés megkönnyítéséhez is szükségük lenne a védettségi igazolványra, másrészt számos országban már a különböző intézményekbe, közlekedési eszközökre vagy vendéglátóhelyekre is csak oltási papírral engedik be az embereket.
A doktornő beszámolt egy olyan vállalkozóról, aki
De természetesen hoppon maradt.
Ami nagyon kiábrándító, az az, hogy a száz csalási szándékkal érkező jelentkező közül csak kettőt tudott meggyőzni arról, hogy végül mégis vegyék fel az oltást: egy fiatal párt, akik elhitték a Facebookon terjedő baromságokat arról, hogy a vakcina sterilizálja a nőket.
A helyzet annyira elfajult, hogy a megyeszékhely, Suceava egyik legnagyobb, egy bevásárlóközpontban berendezett oltópontjának őrzésére rendőröket kellett kivezényelni, hogy állandó őrszolgálatot lássanak el, mivel az oltás nélkül igazolást követelők agresszívvé váltak, és megfenyegették az orvosokat és az asszisztenseket.
amiért az ellen is büntetőeljárás indul, aki kéri, hiszen okirat-hamisításra bujtja fel az oltópont dolgozóit, és persze azt az egészségügyi dolgozót is, aki kiállítja.
Ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg az a háziorvos, aki a férje által edzett focicsapat tíz tagjának adott hamis igazolást: az őt felbujtó férjével együtt őrizetbe vették.
És készülhetnek a többiek is, hiszen mi is beszámoltunk róla, hogy mintegy kétszáz ilyen esetben zajlik büntetőeljárás.
Pedig a legegyszerűbb még mindig az oltás felvétele lenne. Már csak azért is, mert az nem csak azok életét védi, akik megkapják, hanem a környezetükben levőkét is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.