// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Unja a kormányválságot? Nézzen ordenáré parlamenti cirkuszt! (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Már nem nyugszik le a nap politikai káosz nélkül. Itt volt az ideje, hogy a parlament plénuma is beszálljon a buliba.

Egyelőre csak fércmegoldások születtek a kormányválság ügyében, de akinek ez sem elég izgalmas – a miniszterelnöknek ezek szerint nem –, annak

ajánljuk figyelmébe a csütörtöki parlamenti cirkuszt, ahol majdnem tettlegességig fajultak a honatyák közti viták.

Röviden: a választottak azért gyűltek össze, hogy meghallgassák a Cîțu-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt, az ülésen viszont Ludovic Orban házelnök – a miniszterelnök vetélytársa a liberális pártelnöki tisztségre, ugye – nem kívánt részt venni, így Florin Roman kollégáját bízta meg a házelnöki teendőkkel.

Roman annyira komolyan vette a feladatot, hogy egy adott ponton magához ragadta a mikrofont, és esze ágában sem volt azt átadni

a szenátus házelnökének, az USR-PLUS-os Anca Dragunak, aki szintén úgy tudta, hogy neki kell levezetnie a gyűlést. Na ekkor indult a cirkusz: érkeztek is a minden balhéra kapható AUR-os törvényhozók, akik

egy az egyben felállították Romant a helyéről, a széket is kihúzták alóla, majd jól lemaffiózózták.

Ekkor Roman vette a hátizsákját és dühösen elkullogott a helyszínről. A vége az lett, hogy a bizalmatlansági indítványról való szavazás ismét csúszni fog – ennek érdekében a liberálisok és a szociáldemokraták ismét összefogtak –, a válság pedig tovább húzódik.

Attól tartunk, a következő napokban is lesznek hasonló nagy jelenetek a parlamenti gyűlésteremben, de hogy a parlamenti csatákon túl mikor lesz idő érdemibb dolgokra, azt persze nincs ahonnan tudnunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro