// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szénné égett a Piatra Neamț-i kórháztűz öt áldozata, őket továbbra sem tudják azonosítani

// HIRDETÉS

A legfőbb ügyészség befejezte a helyszínelést a megyei kórházban, a pár hete kinevezett igazgató pedig lemondott. Sok még a kérdés az ügyben.

A Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán keletkezett tűzvész öt áldozata szénné égett, őket majd csak a DNS-minták alapján tudják azonosítani – ezt a legfőbb ügyészség közölte hétfőn abban a közleményben, amelyben azt is bejelentik, hogy lezártnak tekintik a tragédia helyszínén végzett vizsgálatokat.

Az ügyészek szó szerint átkutatták a kórház minden szegletét, több dokumentumot lefoglaltak, és kihallgatták az összes felelősnek vélt személyt. A legfőbb ügyészség szombaton gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást, átvéve a Neamţ megyei törvényszéki ügyészség nyomozását.

Időközben Lucian Micu, a megyei kórház igazgatója bejelentette, lemond a tisztségéről, mert úgy érzi, semmivel nem tudja segíteni már az egészségügyi intézményt. Mint mondta, az áldozatok hozzátartozói és a tűzvészben érintett alkalmazottak iránti tiszteletből mond le a tisztségéről.

Sokatmondó, hogy a Piatra Neamț-i megyei kórházban csak az elmúlt évben nyolc igazgató váltotta egymást, Lucian Micut kevesebb, mint három héttel ezelőtt, október 28-án nevezték ki.

A tíz halálos áldozatot követelő Piatra Neamț-i tragédiáról itt és itt írtunk részletesen. Hétfőn az is kiderült, hogy elhunyt az egyik beteg, akit a tűzeset miatt átszállítottak szombat éjszaka a paşcani-i kórházba. Nem sérült meg a tűzesetben, de koronavírusos volt és hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett.

A Piatra Neamț-i önkormányzat hétfőn a város díszpolgárává avatta Cătălin Denciut, az orvost, aki az életét kockáztatva vetette magát a lángok közé, hogy megmentse a magatehetetlen betegeket, őt jelenleg Belgiumban kezelik. A polgármesteri hivatal ugyanakkor úgy döntött, a Piatra Neamț-i lakcímmel rendelkező négy áldozat családjának 10 ezer lejes segélyt biztosít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro