Szántai JánosAz olimpia tényleg a béke tere… vagy az ideológiai és egyéb harcoké?
Nem csodálkoznék, ha Pierre de Coubertin báró, a modern olimpia atyja mostanra olyan fordulatszámmal forogna a sírjában, hogy naponta döntené meg saját olimpiai és világrekordját.
Megpróbálom elképzelni, hogy a modern olimpiák sora valóban nemes eszmék mentén indult 128 évvel ezelőtt, nem véletlenül Athénban. Megpróbálom elképzelni, hogy az akkori szervezők valóban hittek abban, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel számít, hogy a becsület, a fair play, a kölcsönös tisztelet, az erkölcs számít. (Nyilván akkor sem számított, ha az ember szétnézett a glóbuszon, de legalább az olimpia szervezőinek gondja volt arra, hogy akkor és ott valamennyire számítson.)
Azt már nem kell elképzelnem (sajnos),
hogyan süllyedt az olimpiai eszme egyre mélyebbre az elmúlt bő évszázad alatt.
Az ember kicsit kapirgál a neten (anélkül, hogy a téma különösebb szakértője lenne) és máris sorakoznak a csontvázak: az elharapózó doppingháború (amely olyan értelemben hasonlít a drogháborúkra, hogy a doppingrendőrség is többnyire csak fut az újabb s újabb szerek használói után), a korrupció (esetleg akadnak olyanok, akik emlékeznek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság körüli megvesztegetés-botrányra a 2002-es Salt Lake City téli olimpia szervezése előtt, és ez csak egy példa), a hatalmas biznisz, amelyet az olimpia jelent (dollármilliárdok cserélnek gazdát egy-egy ötkarikás játékepizód kapcsán), az amatőrség elvesztése (a profi sportolók beengedése az olimpiára alapjaiban változtatta meg az ötkarikás szellemiséget), az olimpiai marketing elburjánzása (az olimpia mégis csak a világ egyik legnézettebb médiaeseménye, nem?) és a sort még lehetne folytatni.
És akkor most itt van ez a párizsi nyári.
Bő egy hete kezdődött és máris hatalmas botrányok, gyűlölethullámok sepernek végig rajta, fölötte.
(Oké, még mindig jobb, mint az 1972-es müncheni olimpia tragikus túszdrámája.) Sorolom, ahogy eszembe jutnak: az ukrajnai orosz invázióra való tekintettel az orosz és belarusz csapatokat eltiltották az olimpiai szerepléstől. Értem az indoklást, viszont megjegyezném, hogy nem az orosz és belarusz sportolók felelősek az invázióért, ahogy nem Dosztojevszkij vagy Tolsztoj műveit kell bojkottálni a háború kapcsán.
Aztán ott a hivatalos megnyitó grandiózus momentuma, melynek kapcsán tényleg elszabadultak az indulatok (erről itt írtam). A megnyitó rendezőjét megkérdezték, hogy jutott eszébe vonagló drag queenekkel, transznemű lénytársakkal „megrendezni” a Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című világhírű képére utaló jelenetet. Mire a rendező azt válaszolta, nem Leonardo képe járt a fejében, ő csak inkluzív akart lenni és a görög-római mitológiából indult ki. Jó sok helyen utánanéztem, de sehol se láttam azt, hogy a rendező úr említette volna bizonyos Jan Hermansz van Bijlert nevét, akinek az egyik festményéből inspirálódott volna. Úgy tűnik, nem neki jutott eszébe. Hanem a megnyitót mentegetni igyekvő önjelölt művészettörténész zseniknek. Bár ez akkora baromság, hogy szinte olimpiai rekordot dönt. Ismeri valaki George Lazenby urat? Guglizni nem ér! Ugye, hogy nem (legalábbis a szigorú szakmainál szélesebb körökben). Na és Daniel Craig urat? Nyilván őt se ismeri mindenki, de azért sokan, nagyon sokan tudják, hogy Craig úr játszotta James Bondot 2006 és 2021 között. No, és a 2012-es londoni nyári olimpia megnyitóján ő (Craig, alias Bond úr)
" target="_blank" rel="noopener">ment Erzsébet királynőért. Ugye, mekkora csodálkozás lett volna, ha George Lazenby úr ment volna? Ki az a Lazenby? Ki az a van Bijlert?
Egy akkora marketingértékű eseményen, mint a nyári olimpia megnyitója, nem használnak névteleneket, ne vicceljünk!
No, a nép rendesen megsértődött, az önjelölt művészettörténészek progresszív bajnokai ismét kiröhögték, lebunkózták a megsértetteket, beleértve a Vatikánt is (ahogy szokták, semmi új nincs ebben). Illetve de, van: milyen mázlisták azért a röhögők! A keresztény vallás egyik alappillére mégis a szeretet. Vagyis a keresztények nem járultak kalasnyikovokkal a röhögők házai, szerkesztőségei elé (lásd Charlie Hebdo-eset). Az ügyben szinte minden kérdésre válaszoltak az illetékesek, csak épp arra nem, amelyet Schiffer Andrásnál láttam: mit keres a woke egy olimpiai megnyitón?
Közben folyik egy másik botrány is. Erről minduntalan Guillaume Apollinaire híres versének (A Mirabeau-híd) kezdősorai jutnak eszembe: „Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna / S szerelmeink / Mért jut eszembe az ma / Nem jött öröm nekünk csaj jajra-bajra”. Bizony, a szervezők azt ígérték (sőt, a hírek szerint 1,4 milliárd eurót öntöttek bele), hogy az olimpiára tiszta lesz a Szajna vize Párizsban, vagyis úszhatnak benne a versenyzők. Nos, nem lett tiszta. Olyannyira, hogy Belgium éppen bejelentette: visszalép a vegyes triatlon versenyből, mivel a Szajna vize mérgező. Persze, ezt a botrányt nem lehet szőnyeg alá söpörni, itt
nem lehet röhögni a hülye népen, nem lehet relativizálni, ugyanis konkrét mérésektől, számokról van szó.
Tehát e a botrány nem érdekli annyira a felvilágosult elméket. Sem az olimpiai faluban levő (nem) remek kartonágyak, sem a légkondi hiánya stb.
Annál inkább birizgálja az ideologikus gondolkodást az olimpia harmadik megahisztériája: az interszexuális bokszolók ügye. A két érintett bokszoló nevét – az algériai Imane Khelif és a tajvani Lin Yu-ting – többen ismerik már, mint az atlétika királyszáma, a 100 méteres férfi síkfutás olimpiai bajnokáét (na ki ő?). Röviden összefoglalom, hiszen szinte minden csapból ez az ügy folyt az utóbbi napokban (Khelif nevét csak azért jegyeztük meg többen mi, magyarok, mert Hámori Luca ökölvívó hölggyel lépett szorítóba és meg is verte.) Szóval, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség tavaly mindkét versenyzőt kizárta a világbajnokságról, mivel a megengedettnél magasabb volt a tesztoszteronszintjük, illetve van ott egy Y kromoszóma is a hírek szerint. Ami tisztességtelen (ás férfias) előnyökhöz juttathatja az illetőket, a két X kromoszómával (miáltal teljesen más izomtömeggel, csont- és ízületi rendszerrel) rendelkező hölgyekkel szemben.
Na de az történt, hogy időközben a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget felfüggesztették (talán azért, mert az igazgatója orosz, talán nem, nem tudom), a Nemzetközi Olimpiai Szövetség átvette a párizsi olimpiára nevező bokszolók tesztelését és kiderítette, hogy minden rendben. Fontos: egyik bizottság teszteredményei sem nyilvánosak.
Mélységesen zavaros történetről van szó, egy csomó kérdőjellel, tehát nem csoda, hogy világos kommunikáció híján mindenki azt hisz, amit akar.
(Ugye, a párizsi szervezők azt nyilatkozták a méréseik alapján, hogy a Szajna vize tiszta.) És ki is tört a dzsihád a közösségi hálók ringjeiben. Az egyik fél (bunkó módon) lepasizta, letökösözte az interszexuális sportolókat. Nem fair, ugyanis egyikük sem tehet arról az állapotról, amellyel élnek. A másik fél rövid idő alatt átvedlett művészettörténészből genetikai kutatóvá. (Azért elképesztő, milyen gyorsasággal lehet kitanulni komplett szakmákat, ha valaki ideológus.) És rövid úton bebizonyíttatott: az interszexualitás nem is nemi fejlődési rendellenesség (DSD), hanem a természet sokszínű és inkluzív csodájának egyik variációja. Vagyis normális. A magam részéről ezt is elfogadom, de hadd mondják meg a tutit valódi szakemberek, értsd, genetikusok, orvosok stb. (ne adj Isten, hosszas és profi kutatások alapján) és ne az önjelölt fényes szemű internetológusok ármádiája.
Amíg ez bekövetkezik, addig az interszexualitás bizony nemi fejlődési rendellenesség (DSD). És nem irigylem azokat az embereket, akiknek ezzel kell élniük, lásd a két sportolót. Nagyon együttérzek velük. Tényleg olyan sártengerbe kerültek (a hé, tökös típusú beszólások irgalmatlanul bunkók, bocs), amelyből nehéz kikecmeregni.
Ilyen értelemben valóban áldozatai ennek a rendkívül amatőr módon intézett ügynek.
Na de a két interszexuális sportoló női (értsd, ha már hajdani orvosként mondanom kell szakszavakat: kromoszomálisan, gonadálisan és szexuálisan is női) ellenfelei is áldozatok. Egész konkrétan a két interszexuális sportoló nagyobb erejének áldozatai. Persze, erre lehet rögtön mondani, hogy két bokszoló közül az egyik mindenképp erősebb, ügyesebb, gyorsabb, nagyobb az állóképessége stb. Ami igaz is, de azért, mert az egyikbe több pénzt öltek bele, jobb körülmények közt edzhetett, jobb volt a stratégiája stb. De semmiképp nem azért, mert valakinek nőként van egy Y kromoszómája, több a tesztoszteronja, kevesebb és/ vagy kevésbé érzékeny a tesztoszteron-receptorai vannak, miáltal egyszerűen férfiasabb, vagyis adott esetben erősebb az ellenfélnél. Van az az érv is, miszerint a két interszexuális sportoló régebb óta bokszol, s meg is verték őket. Na igen, ez első ránézésre rejtély. Viszont gondoljunk bele: ha valaki rendszeresen, tudatosan, tervszerűen és a megfelelő szinten edz, idővel egyre jobb lesz, nem?
Szóval, készségesen elhiszem, hogy az algériai meg a tajvani sportolók nők. Nyilvánosan elnézést kérek tőlük minden bunkó pasizó hozzászóló nevében. Azt is elhiszem, hogy van egy álmuk. Hogy olimpiai bajnokok legyenek. Viszont
ha az álmukat tudatosan tisztességtelen előnyökkel érik el, átgázolva más sportolók hasonló álmain, akkor semmiben sem különböznek doppingszerekkel élő csalóktól.
Mert az nem érv, hogy ők így születtek. Tehát: az olimpia szervezői még egy hatalmas hibát elkövettek. Ezt az ügyet jóval a megnyitó előtt tisztázni kellett volna, például a tesztek nyilvánosságra hozatalával. És ha valóban módosultak a leletek értékei, akkor kijelenteni: ezek a sportolók egy nemi fejlődési rendellenesség (DSD) folytán nem versenyezhetnek sem a női (mert jóval erősebbek), sem a férfi (mert jóval gyengébbek) mezőnyben. És esetleg elgondolkozhatnak az illetékesek egy paralimpiai műsorszám bevezetésén, vagy egy DSD-olimpián, már ha van elég nevező. Mert azért ezek a rendellenességek elég ritkák.
Addig viszont azon lehet elgondolkodni, hogy az ötkarikás játékok valóban a béke terei-e vagy az ideológiai és egyéb identitáspolitikai harcoké. Érzésem szerint ami most zajlik az említett esetek kapcsán, az minden, csak nem olimpia.
Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?
Fall Sándor
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Sánta Miriám
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?
Sánta Miriám
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”
Sólyom István
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
