De halvány remény még mindig van, hogy a Minority SafePack feltámad hamvaiból.
A páciens meghalt, de a műtét sikerült – kicsit a viccbeli helyzet állt elő most, amikor Románia pert veszített az Európai Bizottság ellen a nemzeti kisebbségek európai szintű védelmét javítani hivatott, de elutasított Minority SafePack (MSPI) polgári kezdeményezés ügyében. (Aki bírja az uniós jogi fanyelvet, itt elolvashatja a bíróság közleményét).
Mert hát legfeljebb erkölcsi győzelem, hogy az Európai Unió Bírósága másodfokon is elutasította Románia támadását a 2011-ben kezdeményezett MSPI nyilvántartása vétele ellen, ugyanis – mint tudjuk, az EB szinte pontosan egy évvel ezelőtt vetette el az Európa-szerte összegyűjtött mintegy 1,1 millió aláírással megtámogatott kezdeményezést. Vagyis a mostani győzelem egy mellékági „siker” egy olyan ügy mellékágán, ami már nem is ügy, mert elvetették.
Az MSPI-t az EB 2017 márciusában vette részleges nyilvántartásba. Három hónap múlva Románia keresetet nyújtott be az európai bíróságon és kérte a Bizottság határozatának megsemmisítését. A bíróság 2019 szeptemberében elutasította a keresetet, de Románia fellebbezett, ezt a fellebbezést utasította most el az Európai Unió Bírósága. Csak közben ugye az EB elvetette az MSPI-t, így most egy okafogyott ügyhöz kapcsolódóan született egy „győzelem”.
Kérdés, hogy az MSPI kezdeményező bizottsága által az EB döntése ellen időközben elindított semmisségi eljárás során mennyire esik majd latba az, hogy a bíróság következetesen az MSPI kezdeményezőinek adott igazat a Románia által indított perben.
Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, az aláírásgyűjtést koordináló FUEN elnöke mindenesetre úgy véli, hogy a bíróság mostani döntése „fontos és bátorító a továbbiakra nézve is”, és reméli, hogy ez a következetesség érvényesülni fog akkor is, amikor a bíróság a semmisségi eljárásban dönteni fog majd. A semmisségi eljárás tétje nagy, hiszen ha a bíróság a FUEN-nek ad igazat, ezzel az Európai Bizottság arra kényszerül, hogy megváltoztassa korábbi döntését, miszerint nem javasol jogalkotást az MSPI javaslatai alapján.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.