A legismertebb romániai plágiumvadász újságíró vette célba Nicolae Ciucă tudományos munkásságát. Csúnya dolgokat talált.
A PressOne plagizált doktori disszertációkra szakosodott újságírója, Emilia Şercan gondolt egyet, és kikérte az ország miniszterelnöke, Nicolae Ciucă doktori dolgozatát, amit mindössze három írásos kérvény benyújtása után tavaly decemberben nagy nehezen meg is kapott. Elkezdte hát böngészgetni, és – mit ad isten – arra jutott, hogy Ciucă úr plagizált.
Az összesen 138 oldalas tézisből legalább 42 oldalt más munkákból vett át, mégpedig úgy, hogy elmulasztotta a másolt részeket idézőjelbe tenni, illetve feltüntetni az eredeti szerzőt, pedig az úgy dukál akadémiai körökben.
Ciucă tábornok úr hadi tudományokból szerzett doktori fokozatot, dolgozatát az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetemen (UNAp) védte meg 2003-ban. Emilia Şercan szerint az eddig felfedezett másolt részek főként két korábbi doktori dolgozatból, illetve két könyvből származnak. Az egyik említett dolgozat témavezetője az a bizonyos Emil Chețe professzor volt, aki Ciucă úr dolgozatát is koordinálta. A két disszertációt ugyancsak az I. Károly egyetemen védték meg korábban.
Şercan azt is megjegyzi, hogy Nicolae Ciucă munkájának – amellett, hogy másolt részeket tartalmaz – amúgy sincs semmilyen tudományos relevanciája, hiszen önálló kutatás nem fekszik benne, így természetesen a tudományos módszertan is hiányzik belőle, holott ezek is elengedhetetlen részei egy valamire való doktori értekezésnek. Ciucă azonban legalább arra figyelt, hogy csak nyomtatásban létező forrásokból koppintson, amelyek nincsenek digitalizálva, így szoftverrel nem lehet rájönni a turpisságra.
Nicolae Ciucă Şercan megkeresésére mindössze annyit nyilatkozott, hogy a dolgozat a saját munkájának gyümölcse, és hogy az akkori szabályoknak és előírásoknak megfelelően készült.
Egy későbbi állásfoglalásban azt is hozzátette, hogy a vádaskodások tudományosan nem támaszthatók alá, és hogy megvédje a becsületét, úgy döntött, maga kéri az UNAp etikai bizottságának vizsgálatát a dolgozatával kapcsolatban.
Emilia Şercan volt egyébként az, aki korábban a rendőr-akadémia plagizált disszertációkra doktori címeket osztogató fejeseire is ráhúzta a vizes lepedőt, ami miatt halálos fenyegetést is kapott. A Ciucă úrral folyatott meccse még nem ért véget, valószínűleg csak most kezdődik a java.
Különben meg nem ő lenne az első miniszterelnök, akiről kiderül, hogy lopta a doktoriját. Emlékeznek még egy bizonyos Victor Pontára?
Ha nem, az se baj.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.