// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Nagyon úgy néz ki, hogy sosem vonják felelősségre az augusztus 10-i tüntetés szétveretőit (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A DIICOT kérésével ellentétben nem nyitják újra a nyomozást a diaszpóratüntetésen zajló brutális tömegoszlatás ügyében.

FRISSÍTÉS

Több civil szervezet máris bejelentette, hogy szerdán 18 órától tüntetést szerveznek a bukaresti törvényszék előtt, ahol ma lezárták az augusztus 10-i brutális tömegoszlatás ügyét, anélkül hogy akár egyetlen vétkest is felelősségre vontak volna. A tüntetés főszervezője, a Declic Közösség „szégyenletesnek” nevezi a döntést, és azzal fenyegetőznek, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé viszi az ügyet. Dacian Cioloș, az USR PLUS társelnöke ugyanakkor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgette a Facebook-oldalán. A bejegyzésben utalt arra, hogy a rendfenntartók magatartását meghatározó politikai döntéseket is érdemes lenne górcső alá venni. Hozzátette: nem erre a végkifejletre várt sem ő, sem az ország polgárai.

Ha azt hitte, hogy a 2018. augusztus 10-i kormányellenes diaszpóratüntetést brutálisan szétverető csendőrparancsnokokat majd jól felelősségre vonják, nagyon tévedett: a bukaresti törvényszék lezártnak tekinti az ügyet, és nem hajlandó újranyitni a nyomozást.

Az ügyet tavaly július 15-én egyszer már lezárták, anélkül, hogy Gheorghe Sebastian Cucoş ezredesnek, a csendőrség akkori ideiglenes főparancsnokának, Laurenţiu Cazan őrnagynak, a kormánypalota előtti bevetésen részt vevő csendőri egységek volt parancsnokának, Cătălin Sindile ezredesnek, a csendőrség akkori főparancsnokának vagy Mihai Dan Chirică volt belügyi államtitkárnak, rendőr főfelügyelőnek akár a haja szála is meggörbült volna.

A DIICOT volt főügyésze, Giorgiana Hosu azonban szerette volna újranyitni az ügyet, mivel szerinte az ügyész, aki lezárta azt, nem vette figyelembe a katonai ügyészség által összegyűjtött bizonyítékokat, és nem hallgatta ki újra a gyanúsítottakat, az áldozatokat és a tanúkat. Az ügy újranyitásáról a döntést többször elhalasztották a nagy közfelháborodás dacára.

Doru Stoica ügyész azonban most azzal érvelt az ügy lezárása mellett, hogy a rendfenntartó erők csak a munkájukat végezték, a békés tüntetők pedig nem határolódtak el a csendőrökkel szemben erőszakosan fellépő huligánoktól, így erkölcsi bűnrészességet vállaltak velük. Azt is mondta, hogy nem minden békésnek nevezett tüntető volt az események „ártatlan áldozata”.

Mint ismeretes, a tüntetést a román diaszpóra szervezte Bukarestben, a kormánypalota előtt még 2018-ban, azonban a tüntetők közé már a megmozdulás korai szakaszában olyan huligánok vegyültek, akik szándékosan provokálták a csendőröket, szegélykövekkel és egyéb tárgyakkal dobálták őket. A rendfenntartó erők könnygázzal válaszoltak, majd később, az egyre erőszakosabbá váló összecsapások során az a döntés született, hogy ki kell szorítani a tömeget a térről.

A csendőrök az akció során nem nézték, hogy ki áll előttük: válogatás nélkül vertek mindenkit, függetlenül attól, hogy a huligánok közé tartozott, vagy békés tüntető volt.

A bukaresti törvényszék mostani döntése végleges.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro