Miért is kéne odaadni a Nagy Károly-díjat az álkisebbségi román államelnöknek?
Nem mi kérdezzük. Az igazi német sajtó. Mégpedig annak kapcsán, ahogy Klaus Iohannis a járvány-sárbirkózás idején a magyarok ellen uszított.
Klaus Ionopot Iohannis álkisebbségi államelnökről úgy tűnik, az Isten se mossa le a magyarellenes uszító jelzőt. A vérugató performanszát jól ismerjük,
" target="_blank" rel="noopener noreferrer">mémvideó is lett belőle.
Oké, hát a magyarok elleni gyűlöletkeltés szabad, szuverén, egységes és oszthatatlan nemzeti belügy, mi a fenét kellene ezen annyit rugózni, Ionopot úr és az álliberális válságkormány rúgott egyet a PSD-n, oszt kész. Az igazi német sajtó azonban valamiért nem pont így gondolta. Elsőként az egyik legolvasottabb német hetilap, a Der Spiegel szántotta fel Ionopot úrral az anyaföldet: Ceaușescu-diktatúrát, sötét nacionalizmust és az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust emlegetett, amikor hasonló magyarellenes uszítást követően szinte polgárháború robbant ki Romániában.
Aztán a Deutsche Welle és a svájci német Neue Zürcher Zeitung következett, legutóbb pedig egy másik igen rangos német lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírói dobták a nackóbombát a korábban minden fórumon az Európai Unió afféle Lancelotjaként pajzsra emelt Ionopot úrra.
Mégpedig annak kapcsán, hogy a román államelnök május 21-én, csütörtökön kellett volna átvegye az EU egységéért kiemelkedő módon tevékenykedőknek járó Nagy Károly-díjat, amelyet többek között Winston Churchill, François Mitterrand, Helmut Kohl, Angela Merkel, Emmanuel Macron, II. János Pál pápa, Bill Clinton (valamiért Horn Gyula) is átvett korábban. A díjátadó a járvány miatt elmarad. Na és az újságírók felteszik a költői kérdést:
Mikor kéne Iohannis megkapja a Nagy Károly-díjat? Hát, soha.
Mert nem méltó erre a tisztességre. Az elnöki imázsra oly rossz fényt vető ügy messziről bűzlik: a székely autonómiat-tervezetből nem lett volna hét határra szóló botrány, ha Ionopot elnök nem gondolja, hogy Vadim Tudorékhoz hasonlóan politikai tőkét kovácsolhat belőle. De úgy gondolta. És szívás lett a vége. Mert oké, hogy a politikai csatározások nem mindig az etika mennyei régióiban zajlanak, de azért nem kellett volna a PSD-nek bevitt övön aluli ütést a romániai magyar közösségre kenni.
A cikkben van egy (Ionopot úrra nézve elég botrányos) összehasonlítás is. A vérgőzös performanszt az újságírók ahhoz a teljes mértékben képzeletbeli helyzethez viszonyítják, amikor a német államelnök azzal vádolja a német szociáldemokratákat (SPD), hogy összeálltak a németországi törökökkel, hogy lehasítsanak egy országrészt és odaadják a kontyosoknak. A szerzők persze sietnek hozzátenni: a törökökkel ellentétben a magyar közösség őshonos a mai Románia területén, a német SPD pedig nem a szocdem gúnyába öltözött román kleptokraták klubja.
A cikk végén a szerzők ismét eltöprengenek azon, hogy vajon megérdemli-e Ionopot úr a Nagy Károly-díjat, hiszen az odaítélés egyik feltétele éppen az, hogy a jelölt a kisebbségvédelem európai bajnoka legyen. Ez különösen abban a fényben vicces, hogy maga Ionopot úr is szeret kitüntetéseket visszavonni. Például Tőkés Lászlótól.
A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?
Sánta Miriám
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Mit tesz egy igazi kommunista 2025-ben, Romániában? Elvtársi látogatást tesz az észak-koreai nagykövetségen
Fall Sándor
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán
Sánta Miriám
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”
Sólyom István
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
