// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Lassan vehet egy kecsesebb irattárcát, mert hónapokon belül jön a kisebb, új személyi igazolvány

// HIRDETÉS

Végre kiderült, pontosan mekkora lesz, és mit tartalmaz majd az újfajta okmány. Illetve okmányok, mert két változatból lehet választani.

Természetesen az EU által megszabott legvégső határidőig húzták az új személyik bevezetését Romániában – augusztustól lehet majd igényelni a korszerűsített dokumentumokat. Rögtön kétfélét is, hiszen a sok összeesküvés-elmélet, meg misztikus képtelenség miatt, amit az elektronikus személyik kapcsán összehordtak a népek az utóbbi években, a kormány nem meri ráerőltetni az emberekre az e-személyit: választani lehet majd a csipes és a hagyományos dokumentum között.

A hagyományossal nem lehet majd utazni az EU-n belül sem: külön útlevelet is kell igényelnie annak, aki ezt az utat választja.

Az új dokumentum kisebb lesz, mint a mostani, körülbelül akkora, mint egy jogosítvány (105 mm hosszú, 74 mm széles és 0,7 mm vastag).

Az e-személyibe épített mikrocsip a biometrikus adatainkat tartalmazza majd, amit a hatóságok egy erre szakosodott készülék segítségével hívnak majd le, így felgyorsítva a határátlépéseket, de az elektronikus ügyintézés terén is sok új lehetőséget nyit meg. Sőt elvileg még a személyes adataink biztonságát is jobban szavatolja.

Persze nem így gondolják ezt a fennebb említett összeesküvés-elméletek kedvelői.

2009-ben például az ortodox egyház ördögtől valónak nevezte az újfajta személyazonosságit (annak tervét), mert az szerintük tartalmazza a sátán számát, a 666-ot – ami egy baromság.

De volt már olyan, aki szerint GPS-antennát fognak bele építeni, hogy mindig megfigyelhessenek, sőt olyan is, aki szerint ez csak a szuperdiktátorok eszköze arra, hogy totális kontroll alá vonjanak minket.

Ők szerencsére választhatják a hagyományos utat a több és lassabb ügyintézéssel. Majd sorban állás közben legalább lesz idejük megbeszélni a legújabb szaftos konteókat.

Persze a mostani személyiket mindenki használhatja a lejárati dátumig. Még akkor is, ha 2026. 06. 06-án jár le.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro