Kulturális élményre vágyó sorstársak, figyelem! Színházi program a láthatáron!

Kétszáz éve nyílt meg az első magyar kőszínház, történetesen a kolozsvári Farkas utcában, amit az utókor most rendkívüli módon – online – ünnepelhet meg.

Hirdetés

Ki gondolta volna 1821-ben, amikor az első magyar kőszínház megnyílt a kolozsvári Farkas utcában, hogy kétszáz évvel később egy vírus miatt csak virtuális közösségekbe szerveződve ünnepelhetik majd az alapítás évfordulóját a kincses városban? A színház telkét felvásároló erdélyi grófok és bárók, a lelkes adakozók, illetve az épületet építő önkéntes iparosok egész biztosan nem számoltak ezzel.

A magyar nyelvterület első kőszínháza a majdhogynem három évtizede különböző helyszíneken fellépő első hivatásos Nemzeti Játszó Társaság állandó otthona lett. Innen indult felívelő pályája a Bánk bánnak 1834. szeptember 6-án, de itt hangzottak el az első komolyzenei koncertek is, és 1899. januárjában itt használt először Janovics Jenő filmjeleneteket színházi előadásban – eleveníti fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház programajánlója.

A Farkas utcai színház a Hunyadi téri színház felépítéséig, mintegy 85 éven át a színház kultúra és a szellemi élet otthona volt, a pesti mellett Magyarország Nemzeti Színháza, melynek alkotói nem egyszer a budapesti színházi élet felvirágzásához is hozzájárultak. Több jelentős színész kezdte itt a pályafutását, a legnagyobbak közül is, mint pl. Jászai Mari, Paulay Ede, Szacsvay Imre.

Az alapítás 200. évfordulója – mely nem csak a kolozsváriak, hanem az összmagyar színházi élet ünnepe is – alkalmából a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara, a Bölcsészettudományi Kar, a Református Tanárképző és a Zeneművészeti Kar A színház közös tere – a közös tér színháza címmel ünnepi programsorozatot szervez. Az ötletgazda Egyed Emese irodalomtörténész minderről  itt nyilatkozott a sajtónak.

Hirdetés

A Kolozsvári Állami Magyar Színház négy eseménnyel kapcsolódik be:

  • Március 12-én a színház Facebook oldalán lehet nyomon követni a kolozsvári magyar színjátszás Farkas utcai színházhoz kapcsolódó történelmi visszatekintéseit.
  • Március 13-án 12 órától kerül sor a Farkas utcai kőszínház egykori helyén álló emléktábla megkoszorúzására.
  • Március 18-án 19 órától a színház Facebook oldalán lesz megtekinthető a Tompa Gábor által 2008-ban rendezett Három nővér című előadás. Az előadás elnyerte a 2008-as év Legjobb Előadás, és a Legjobb Rendező (Tompa Gábor) UNITER (Román Színházi Szövetség) díját.
  • Március 21-én 12 órától A színház, mint közösségi tér kerekasztal beszélgetésre kerül sor, ahol a ma Kolozsváron működő előadóművészeti csoportok vesznek részt: Kolozsvári Állami Magyar Színház, ZUG.zone, Reactor de Creație și Experiment, ZIZ art and social area, Create.Act.Enjoy, Tranzit Ház, Puck Bábszínház (magyar és román tagozat), Lucian Blaga Nemzeti Színház, Centrul de creație MAIDAN. Az esemény élőben követhető a Magyar Színházi Intézet Facebook-oldalán.

Az esemény teljes programja elérhető a https://teatrufilm.ubbcluj.ro oldalon és a Magyar Színházi Intézet, Színház és Film Kar, BBTE (https://www.facebook.com/mszi.bbte) Facebook oldalán.

Hirdetés