Közel százéves motorvonatot közlekedtet a Román Vasúttársaság (CFR) az Arad és Kürtös közötti, öt éve több százmillió euróból felújított vonalszakaszon.
És nem nosztalgiajáratról van szó, amelyen az Orient Expresszhez hasonlóan kaviár és pezsgő várja a luxuskörülményekért euróezreket fizető, tehetős utasokat: a még II. Károly király idején, a második világháború előtt a Malaxa gyárban készült járművet napi, menetrend szerinti járatként közlekedtetik.
Olvasson még:
Az állapota viszont enyhén szólva is kívánni valót hagy maga után.
A romániai közúti infrastruktúra állapotát figyelemmel követő Pro Infrastruktúra Egyesület hívta fel a figyelmet arra, hogy a megújult szakaszon a vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) jóvoltából igazi egzotikus roncstelepszökevényekkel szállítják az utasokat.
Az egyesület szerint a vasúttársaság annak nyomán jutott ebbe a helyzetbe, hogy
15 éve nem vásárolt új járműveket
(legutóbb a Siemens Desiro motorvonatokat vásárolta új állapotban), ehelyett a régi állományt toldozza-foltozza.
Az utasok így gyakorlatilag életveszélyes körülmények között kénytelenek vonatozni, miközben az új járművel beszerzése helyett a CFR még mindig azzal foglalkozik, hogy a hatvanas évek műszaki színvonalát képviselő, 40-50 éves mozdonyokat javítgatja, miközben egy ilyen mozdony felújítási költségei akár az 50 százalékába is kerülhetnek egy vadonatúj, nem környezetszennyező mozdony beszerzési árának.
A legújabb beszerzésű vasúti kocsik is holtvágányon vesztegelnek agyongraffitizve, miközben több tízéves kocsik felújítására költenek jelentős összegeket.
Az egyesület szerint a legújabb Siemens motorvonatok 30-50 százaléka is kihasználatlanul vesztegel, mivel a vasúttársaság számára nem jelent prioritást a javításuk.
A CFR jelenleg mintegy ezer mozdonnyal rendelkezik, amelyek nagyjából a fele üzemképes.
De legalább az Arad-Kürtös vonalon utazók megtapasztalhatják, milyen a retrófíling egy közel százéves, rozsda rágta motorvonaton.