// 2026. október 14., szerda // Helén

Kolozsvártól egy órányira épülhet meg az ország leghosszabb sípályarendszere

// HIRDETÉS

A mesebeli Vigyázó-hegység keleti lejtőjén a tervek szerint 9 hónapig tarthat a síszezon.

Egyelőre gyerekcipőben jár az ötlet, de a Kolozs Megyei Tanács és Székelyjó (Săcuieu) község önkormányzata már egyezségre jutott: a legmagasabb elvárásoknak eleget tevő, modern sípályát építenének a Vigyázó-hegység (Vlegyásza) keleti lejtőjén.

Alin Tișe tanácselnök egy keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy társulnak a helyi önkormányzattal, hogy mihamarabb megvalósulhasson a projekt. Eddig egy magánszeméllyel folytatott pereskedés állt a sípálya útjába, melyet a múlt évben sikerült rendezni. A helyi vezetés hamarosan megrendelheti a célszerűségi tanulmányt. Önerőből persze, nem jut erre, ezért a Kolozs Megyei Tanács is beszáll, a beruházáshoz szükséges pénz java része pedig EU-s finanszírozásból származhat.

A cél az, hogy a sípálya Kolozs megye, illetve egész Románia számára referenciaként szolgáljon, például azzal, hogy az év java részében működőképes. A klíma és a terep lehetővé teszi, hogy fél évig természetes havon lehessen űzni a téli sportot, de műhó bevetésével a szezon akár 9 hónapig is eltarthat. A tanulmányok alapján tehát jövedelmező beruházásnak ígérkezik a székelyjói sípálya, mely az 1836 méter magas Vigyázó-csúcs közeléből indulna, és 1700 – 1100 méter magasságban kígyózna.

Ha hihetünk az ötletgazdáknak, a síparadicsom összesen ötven kilométer hosszú pályarendszerrel fog rendelkezni, ezzel messze a leghosszabb lesz Romániában. Összehasonlításképpen, a sinaiai pályahossz 20 km, a Kelet-Európa legnagyobb síközpontjának számító Bukovelben pedig 65 km.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro