// 2026. október 14., szerda // Helén

Kijárási tilalom 20 órától az oltatlanoknak Kolozsváron, 22 órakor minden bezár

// HIRDETÉS

Igaz, a beoltottaknak sem nagyon lesz, hova menniük...

Csütörtöktől járványügyi korlátozásokat vezettek be Kolozsváron, ahol a fertőzöttségi arány elérte a 8,50 ezreléket. A sürgősségi helyzetekkel foglalkozó megyei bizottság szerdán úgy döntött, hogy éjféltől a következő intézkedések érvényesek a város területén:

- Este 8 és hajnali 5 óra között tilos a lakáson vagy a gazdaságon kívül tartózkodni, kivéve, ha valaki munkaügyben, halaszthatatlan orvosi okból, gyógyszervásárlás céljából, gyerekek, idősek vagy fogyatékkal élők gondozása, vagy családtag elhalálozása miatt teszi, illetve ha átutazik a városon vagy a tiltott időintervallumban érkezik a repülőgépe, vonatja, busza stb.

- A tiltás nem vonatkozik azokra a személyekre, akik megkapták a teljes oltási sémát, és a második oltástól eltelt legalább 10 nap. Azok is szabadon közlekedhetnek éjjel is, akik átestek a betegségen, de csak a fertőzés orvosi megerősítésétől számított 15. és 180. nap között. Mindkét esetben rendelkezni kell oltási igazolással vagy az európai digitális bizonyítvánnyal.

- A gyógyszertárak, benzinkutak és házhoz szállító cégek kivételével minden kereskedelmi vagy szolgáltató egységnek (vagyis boltok, fodrászatok, kávézók, kocsmák stb.), akár zárt térben akár nyílt területen működik, hajnali 5 és este 10 között szabad nyitva tartania. Este 10 és hajnali 5 között is működhetnek, de csak a házhoz szállító futárcégek alkalmazottaival lehetnek kapcsolatban.

Kolozsváron két nappal ezelőtt lépte át a 8 ezreléket a fertőzöttségi ráta. A szerdai 8,5 ezrelék az idei legmagasabb érték, ám a koronavírus-járvány kezdete óta a legmagasabb rátát a tavaly őszi második hullám csúcsán, november végén regisztrálták, akkor 10 ezrelékes volt a megbetegedési arány.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro