A szocdemek egy látszólag ártatlan kis kulturális törvénytervezettel törtek borsot az Erdélyt féltő elnök orra alá.
Most épp a PSD dobott egy marék kockacukrot a nacionalista szavazóinak: sürgősségi eljárással terjesztettek a szenátus elé egy törvénytervezetet, amely a román nemzet mártírjává és hősévé nyilvánítja Mihai Viteazult a román nemzet első uniójában játszott szerepéért.
Mihai Viteazult a világon senki nem ismerne fel a hatalmas kucsmája nélkül, de szerencsére mindig rajta van.
A tervezet szerint minden évben május 27-én kéne megünnepelni az ő emlékét (1600-ban ezen a napon egyesült a vezetése alatt először Erdély, Moldva és Havasalföld), az önkormányzatok költhetnek pénzt a közpénzből a rendezvények megszervezésére, a köztévé és közrádió pedig majd műsorokban foglalkozik a témával.
Egy világjárványban egy ilyen törvény nyilván nem annyira nélkülözhetetlen, hogy azt sürgősségi eljárással kelljen benyújtani, a PSD épp csak ki akarja használni egy kis laza szavazatszörfölésre a Klaus Ionapotchivanoc Iohannis által keltett nacionalista bukóhullámokat. Mivel Iohannis sokat szapult nyilatkozatában éppen azt állította, hogy majd a PSD és Marcel Ciolacu fogja eladni a magyaroknak Erdélyt, A legnagyobbik román párt (PSD) és vezére, most egyszerre mutatja be a szavazatpiramis alsóbb fertályának, hogy ők igenis jó románok, másrészt egy lezser nonsalanssal fityiszt is mutatnak Iohannisznak.
2016-ban ugyanis egy, az amúgy PNL-s Crin Antonescu és Teodor Atanasiu által beterjesztett törvénytervezetet, amely Avram Iancut nyilvánítja nemzeti hőssé, Iohannis nagy ejnye-bejnyézve dobta vissza a parlamentnek, az alkotmány szerint ugyanis csak az államelnök adhat ilyen címeket, ez nem törvényi szabályozás kérdése, Iohannis pedig nagyon is érzékeny a hatáskörére.
A képviselőház persze változtatás nélkül küldte vissza a cumót, Iohi pedig kénytelen volt kihirdetni, mert kétszer nem küldheti vissza.
A mostani helyzetben azonban – amikor Iohannis szász létére nagyobb románnak kívánja mutatni magát, mint amekkora magyar volt Széchenyi – mégsem dobhat vissza egy Mihai Viteazult istenítő törvényt, mert akkor a magyarok tutira elviszik Erdélyt (még Szilágy megyét is).
Ha viszont nem tesz semmit, a PSD lazán megismétel egy olyan alkotmánysértést, amely ellen 2016-ban oly hevesen tiltakozott ő, az akkor még kisebbségi államelnök.
Sakk-matt, boss… ¯\_(ツ)_/¯
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.