// 2025. június 22., vasárnap // Paulina

Falopásért elítélték, orvvadászat miatt zajlik eljárás ellene – hát persze, hogy ő felel a természetvédelmi övezetekért

// HIRDETÉS

Bihar megyében került a megfelelő ember a megfelelő helyre.

Hosszas és kitartó munkával sikerült megtalálni a lehető legmegfelelőbb embert Bihar megyében a Védett Övezetek Országos Ügynöksége Bihar megyei fiókjának élére: egy volt erdészt, aki falopás és orvvadászat miatt is szembe került a törvénnyel.

A Remus Raț nevű úriember 2019 óta áll a hatóság élén – először 2019 februárjában egy versenyvizsga nyomán csupán főtanácsadónak vették fel, de csak két hónapot kellett várnia, és már ki is nevezték a megyei képviselet élére.

Itt már nem volt versenyvizsga.

Emberünk elméletileg akár alkalmas is lehetne a feladatra, hiszen korábban erdészként tevékenykedett – csakhogy karrierje igencsak rövidre sikeredett.

Történt ugyanis, hogy még 2006 márciusától leszerződtették a görögkatolikus egyház belényesi erdészetéhez.

Aztán októberben ki is rúgták, miután

a rendőrség éppen akkor bukkant rá, amikor három társával együtt éppen fát lopott a rábízott erdőből.

Majd bírósági ítélet is született az ügyében.

És hogy ezek után hogyan került a természetvédelmi övezetekkel foglalkozó hatósághoz?

Egyszerűen: a bűncselekmény elévült, így aztán már nem számít priuszosnak.

Így aztán szabad útja nyílt a környezetvédelmi szakmában.

Csakhogy, mint kiderült, megint összetűzésbe került a hatóságokkal.

És megint egy olyan ügy miatt, amely alapvetően összeegyeztethetetlen a státusával.

Történt ugyanis, hogy vadászaton vett részt, amelyen leterített egy őzet.

Ez vadászatokon gyakran előfordul, viszont

neki csupán vaddisznó kilövésére volt engedélye.

Ennek nyomán aztán most ismét eljárás zajlik ellene.

Ő azonban mindkét esetben tagad – szerinte nem lopott fát, csupán egy-két fatörzsnyi hiányt találtak a rá bízott erdőben, a vadászat kapcsán pedig azt mondja: ott csupán félreértés történt.

Ő ugyanis nem egy, hanem két vadászaton vett részt: az egyiken vaddisznóra, a másikon pedig őzre vadásztak.

Így már tényleg mindjárt más.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Szántai János

Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Fall Sándor

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Sólyom István

Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.

Mennybe ment a román black metál Kolozsváron

Sánta Miriám

A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company
Főtér

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
Krónika

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Meghallgattam egy drag queent, aztán kimentem a kolozsvári Pride-ra
Főtér

Meghallgattam egy drag queent, aztán kimentem a kolozsvári Pride-ra

A különböző szexuális kisebbségek közöttünk élnek. Ahogy az etnikai kisebbségek is a többség tömegei közt élnek. Megtanulni együtt élni, ez lehet egy cél. Ideológia-vezérelt hisztéria nélkül. Ez volna a neheze.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között
Székelyhon

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák
Krónika

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák

Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.

Két fiatal meghalt, négyen megsérültek, miután egy mentőautóval ütközött egy személyautó
Székelyhon

Két fiatal meghalt, négyen megsérültek, miután egy mentőautóval ütközött egy személyautó

Két ember meghalt, négyen pedig megsérültek egy közúti balesetben péntekre virradóan Botoșani megyében.

// még több főtér.ro